Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Egy középkorú férfi, aki ötvenhatban mindössze hatéves volt, így emlékezett a forradalomra.
– A Boldogasszony sugárúton laktunk, az akkori Április 4. útján. Egyszerű emberek voltunk, nemigen tudtunk a politikai változásokról, rádiónk sem volt. A rokonok három házzal lejjebb laktak. Átmentünk hozzájuk érdeklődni. Mikor este hazaindultunk az utcán, egyszerre nagy durranást halottunk, és egy fénycsík húzott el a fejünk magasságában, kint a sugárúton. Később tudtuk meg, hogy a Hősök Kapuja alatt állt egy lánctalpas jármű géppuskával felszerelve. Észrevette a mozgásunkat, és egy világító jelzőlövedéket lőtt a sugárútra. Nagyon megijedtünk. Akkor már kijárási tilalom volt.
A suliból hazafelé pedig láttam, ahogy a nép az Anna-kúttal szembeni postaépületről ledönti a vörös csillagot. A fiatalok motorokat berregtettek, kiabáltak és köröztek a tömeg körül. Aztán elvitték a kommunista szimbólumot a régi hídra, hogy a Tiszába dobják.
A másik maradandó élményem felnőtt fejjel visszagondolva hátborzongató. Gyerekként érdekesnek tűnt. Mikor a Romániában várakozó orosz tankokat behívták, egymás után, egyesével haladtak, viszonylag fürgén. Mi éppen iskolába mentünk a Madách utcába. Kirohantunk a Kossuth Lajos sugárút sarkára, onnan néztük a T-34-eseket. Majdnem egy órán keresztül hallottuk még a dübörgésüket. Rengeteg páncélos lehetett.