2020. október 24., szombat English version
Archívum  --  2006  --  4. szám - 2006. február 27.  --  Egyetemi élet
Altajisztika a BTK szívében
A Szent-Györgyi Albert-díj a felsőoktatás területén iskolateremtő, nemzetközileg elismert munkát végző magánszemélyeknek adományozható. Berta Árpád, a Bölcsészettudományi Kar korábbi dékánja, az Altajisztika Tanszék vezetője a 2006-os Magyar Kultúra Napján kapott Szent-Györgyi Albert-díjat.
Mit jelent önnek a díj?
– Egyrészt rendkívül sokat jelent, mert talán egyfajta ígéretet látnak a szellemi tevékenységemben. Úgy gondolom, hogy nagyon jó és nemzetközileg elismert iskolát örököltem meg a tanszék korábbi vezetőjétől. Bár tizenöt éve vezetem a tanszéket, az iskolateremtő szó az én esetemben nem megfelelő, mert elődeim munkáját folytatom a tanszéken. Másik oldalról nézve, Szegedet ma a turkológusok, altajisták a szakma Mekkájának tekintik, tehát a nemzetközi reputáció mindenféleképpen megvan, de ez szintén nem csak az én érdemem. Annak is köszönhető ez a hírnév, hogy rendkívül nagy könyvgyűjteménynyel rendelkezünk.
Az altajisztika mint kis szak rendelkezik néhány sajátossággal a létszámot és az oktatást illetően. Mennyiben befolyásolja ez a képzést?
– Mindenképpen fontos tény, hogy az altajisztika kis hallgatói létszámot mozgató szak, de ez nem az SZTE sajátossága, mert amikor Mainzban vagy Frankfurtban tanítottam, akkor is hasonlóan kevés, vagy még kevesebb hallgatóval volt dolgom. Szegeden évente nyolc-tíz hallgató kezdi el a tanulmányait, de ez a szám az első év végére megfeleződik, és a diplomáig csak kettő-három hallgató jut el. Nekünk egy angol, német vagy francia szakhoz képest az az óriási hátrányunk, hogy az említett szakokon a hallgatók általában már a jelentkezést megelőzően megszerzik a nyelvvizsgapapírt, és többé-kevésbé folyékonyan beszélik az adott nyelvet. Aki a mi szakunkra felvételizik, javarészt egy árva szót sem tud törökül, pedig a szakon nem is csak a törököt kötelező megtanulni, hanem egy másik altáji nyelvet is el kell sajátítani minimum középszinten. Bár elsősorban turkológiával foglalkozunk, az altajisztika természetesen mindig ott áll a háttérben.
 
A hallgatókkal való emberi közelség révén a végzettekről is tudunk.
Berta Árpád
1975-ben német-orosz, 1979-ben altajisztika szakon végzett Szegeden. Azóta az Altajisztikai Tanszéken dolgozik. 1983-84-ben DAAD-, 1990-ben Humboldt-ösztöndíjjal németországi egyetemeken kutat. 1991-ben vendégtanár Frankfurt-am-Main-ban. 1996-tól a nyelvtudomány doktora, s ugyanebben az évben nevezték ki egyetemi tanárnak. 15 éve vezeti a BTK Altajisztikai Tanszékét, 1999-2005 között a BTK dékánja volt.
 
A bolognai rendszer sok újítással érinti az altajisztika képzést is. Például nem is ezen a néven indul a szak a jövőben.
– Így igaz, keleti nyelvek és kultúrák néven folytatódik a képzés; erre lehet majd jelentkezniük a leendő hallgatóknak, akik ezzel a tudománnyal szeretnének megismerkedni. Aki a hároméves alapképzést elvégzi, jelentkezhet a szak folytatásaként a magiszteri stúdiumra. Persze sok kétségem van az új rendszert illetően. A 2004/2005-ös tanévvel bezárólag hat évet töltöttem el a BTK dékáni székében, így részese lehettem a kialakulóban lévő bolognai folyamat vitás kérdéseinek is. Azon miniszteri szándék, hogy ne legyen ekkora szakburjánzás, és a jelenleg működő közel nyolcvan bölcsész szak helyett tíz legyen, számos képzést negatívan érint. Jó példa erre épp az altajisztika, de bármely más kis, úgynevezett orchidea-szakot említhetném – nem biztos, hogy a törvényrendelet által elvárt, piacképes diploma kiadható lesz az alapképzést követően, azaz három év után. Elhiszem, hogy a magyar vagy angol szakos kollegák három év után is tudnak piacképes diplomát adni a hallgatónak, de a kisebb szakok esetében nem szerencsés az osztott képzés. Mindenképpen fontos lenne a nemzetközi együttműködés, ami mind a hallgató, mind az oktató számára még hatékonyabb oktatást jelentene. Példa erre a február közepén Szegeden, nyolc európai egyetem oktatóival ezen egyetemek hallgatóinak közösen megtartott intenzív turkológiai kurzus.
Milyen esélyekkel indulnak most a végzős hallgatóik?
– A hallgatókkal való emberi közelség révén a végzettekről is tudunk. Elenyészően kevés a nálunk végzettek közül, aki nem tudott jól elhelyezkedni. Tény, hogy nem kell az országnak sok kutató altajista, de vannak olyan munkakörök, melyek az ilyen végzettségűeknek kínálnak állást.
A szakot félretéve szeretnék visszatérni az Ön személyéhez. Mi történt Önnel, amióta lejárt a dékáni periódusa?
– Újra megtapasztaltam, hogy milyen az, ha az embernek van ideje, és azt ő osztja be. A dékáni ciklusom alatt jelentek meg könyveim, cikkeim, és itthon és külföldön előadásokat tartottam, de távolról sem tudtam annyit dolgozni, mint korábban vagy most. Amióta nem vagyok dékán, belevetettem magam ismét a kedvenc szakmámba, a turkológiába, és egy könyvön dolgozom, melynek az a címe, „A magyar nyelv korai török jövevényszavai”. Remélhetőleg az elkövetkezendő két hónapban sikerül befejeznem a könyv rám eső részét (társszerzős kötetről van szó).
Emellett sokat tartózkodom külföldön, most épp az uppsalai svéd kutatóintézet vendégszeretetét élvezem. Egy nemzetközi csapat tagjaként amerikai, német, svéd turkológusokkal és iranistákkal a korai török-iráni kapcsolatokat kutatjuk.
Mennyire tud így részt venni a szegedi tanszék vérkeringésében?
– A múlt félévben úgymond alkotói szabadságon voltam, most pedig, hogy elkezdődött a félév, itthon vagyok. Bár visszamegyek Svédországba egy rövidebb időre, de áprilisban ismét hazajövök. Szerencsére a kollegáim és a 21. századi technika segítségével részt tudok venni az itthoni tanszéki ügyekben is.
Beszéltünk már oktatásról, kutatásról, s önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés: inkább kutatónak vagy inkább oktatónak tartja magát?
– Szerintem a kettőt nem lehet elválasztani egymástól, mert azt tapasztaltam, hogy igazán azokat a területeket tudjuk jól oktatni, ahol kutatunk. Én olyan oktatónak tartom magam, aki rendszeresen kutat.
Hiányzik Szeged és az SZTE most, hogy hosszabb időt külföldön tölt? És hiányzik-e a dékáni munka?
– Szeged és az egyetem nagyon hiányzik. Ez vitathatatlan. Szerettem dékán lenni, ugyanakkor, most a dékáni munka egyáltalán nem hiányzik.
Németh Attila Gergő
Bezár