Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Va­ló­já­ban a tör­té­ne­lem nem ret­ros­pek­tív, a múlt­ba vis­sza­tek­in­tő kí­ván­csi­ság csu­pán, ha­nem ha­tal­mas er­köl­csi erő, mely­nek, ha is­me­re­te és sze­re­te­te a lelkek­ből ki­vész, ak­kor a nem­zet olyan, mint az emlékezőte­het­ségét vesz­tett em­ber, aki nem okul, ha­nem ok­ta­la­nul ro­han a ve­sze­del­mé­be, a vesz­té­be” – ír­ta Klebels­berg Kunó, egye­te­münk felépítő­je a leg­vál­sá­go­sabb idők­ben, 1920-ban. En­nek szel­le­mé­ben ku­tat­ta egye­te­münk di­cső tör­té­ne­tét Minker Emil (1929-2009) far­ma­ko­ló­gus­pro­fes­­szor éle­té­nek utol­só más­fél év­ti­zed­ében. Bár vég­zett­sé­ge nem er­re pre­disponál­ta, ez az idő­szak nem ke­vés­bé ra­gyo­gó, mint az azt meg­elő­ző fél év­szá­za­dos or­vo­si-gyógy­sze­ré­szi te­vé­keny­sé­ge. Egye­tem­tör­té­ne­ti mun­kás­sá­ga pél­da nél­kü­li a sze­ge­di uni­ver­si­tas his­tó­ri­á­já­ban. So­ha nem lá­tott ak­ti­vi­tás, al­ko­tó­kedv – ku­ta­tás, vi­ta­szel­lem, lel­ke­se­dés, pub­li­ká­ci­ós te­vé­keny­ség – bon­ta­ko­zott ki egye­tem szer­te, mely­nek nyi­tott­sá­ga és de­mok­ra­tiz­mu­sa va­ló­ban mél­tó volt az SZTE szel­le­mi­sé­gé­hez.

Em­ber­fe­let­ti fá­rad­ság­gal és tör­té­ne­ti hű­ség­gel tár­ta fel egye­te­münk előd­jének, a Bá­tho­ry Ist­ván ál­tal 1581-ben ala­pí­tott ko­lozs­vá­ri je­zsu­i­ta főiskolá­nak tör­té­ne­tét, fog­lal­ta egy­ség­be az el­telt év­szá­za­do­kat egé­szen nap­ja­in­kig. Mun­ká­já­nak gyü­möl­cse lett, hogy a sze­ná­tus egy­han­gú­lag hagy­ta jó­vá az 1581-es ala­pí­tást, egy időren­di sor­ba ke­rül­ve így olyan ran­gos egye­te­mek­kel, mint az edin­burgh-i, dub­li­ni, gra­zi.

Na­gyon ké­szült a 425. szü­le­tés­nap meg­ün­nep­lé­sé­re, nem raj­ta mú­lott, hogy el­ma­radt. Em­lé­ke­zett és ko­szo­rú­zott. A Sze­ge­di Aka­dé­mi­ai Bi­zott­sá­gon be­lül kü­lön mun­ka­cso­por­tot ho­zott lét­re az egye­tem­tör­té­ne­ti kér­dé­sek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra. Kez­de­mé­nye­zé­sé­re és se­gít­sé­gé­vel ír­ta meg több kli­ni­ka – bel, gye­rek, bőr – sa­ját tör­té­ne­tét. A ha­zai gyógy­sze­ré­szet tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sa, több órás be­szél­ge­té­sek isko­lateremtő or­vos­pro­fes­­szor­ok­kal (oral his­to­ry), a SZAB tör­té­ne­té­nek meg­írá­sa is jel­zi nagy ívű mun­kás­sá­gát. Mind­ezt tet­te kö­zel a 80. élet­év­éhez, mél­tó­ság­gal el­vi­selt sú­lyos be­teg­sé­gé­vel, sok­szor ét­len-szom­jan búj­va a po­ros do­ku­men­tu­mo­kat a hi­deg pin­cék­ben.

Jár­ta a sze­les, hó fút­ta te­me­tő­ket, fel­tér­ké­pez­ve el­hunyt ki­vá­ló­sá­ga­ink sír­ja­it, ahol im­má­ron ő is nyug­hely­re ta­lál. Ked­ves alak­ja, sze­rény­sé­ge, egy­sze­rű­sé­ge, ha­tal­mas tu­dá­sa, ren­dít­he­tet­len al­ko­tó­ked­ve to­vább­ra is itt él köz­tünk.

Tisz­telt Pro­fes­­szor Úr! Na­gyon fogsz hi­á­nyoz­ni. Is­ten Ve­led, nyu­godj bé­ké­ben!