2020. december 2., szerda English version
Archívum  --  2009  --  12. szám - 2009. november 23.  --  Fókusz
Az idő te­lé­se
Címkék: FókuszTárca

Akár­ki akár­mit mond, én nem­csak hogy el­vi­se­lem, de ke­re­ken ki­mon­dom: ked­ve­lem Hor­váth Ádám lassú­dad, be­szél­get­ve is mo­no­lo­gi­zá­ló, vé­ge­ér­he­tet­len sza­lon­drá­má­it, a nosz­tal­gi­kus, me­rev Szom­szé­do­kat épp­úgy meg­né­zem, mint a ki­mért Élet­ké­pe­ket, van ab­ban ugyan­is va­la­mi meg­nyug­ta­tó, ahogy ezek­ben a so­ro­za­tok­ban te­lik az idő. Igen, ta­lán ez a leg­pon­to­sabb szó: hogy te­lik és nem mú­lik ezek­nek a so­ro­za­tok­nak az ide­je, van ben­nük va­la­mi meg­ha­tó­an ki­mért avítt­ság; igen, hát az una­lom­ban még­is­csak van va­la­mi nyu­ga­lom. Nem­rég azon­ban, ami­kor hos­­szú idő után ke­rül­tem ma­gyar te­le­ví­zió­adás elé, ré­mü­let­tel kel­lett kons­ta­tál­nom, hogy leg­ked­ve­sebb leg­von­ta­tot­tabb so­ro­za­tom­ban mint­ha min­den­ki­nek egy­szer­re lett vol­na la­kás­fel­újí­tá­sa, és az még hagy­ján, hogy lé­pést akar­nak tar­ta­ni az idő mú­lá­sá­val, aka­rom mon­da­ni, te­lé­sé­vel, de hogy ez men­­nyi­re nem megy, mi­lyen kön­­nyen íz­lés­te­len le­het, ha kor­sze­rű akar len­ni va­la­mi, ami nem az, ami nem tud az len­ni.


Rá­adá­sul mind­ezt azon a na­pon, ami­kor – ugyan­csak csak hosz­­szú tá­vol­lét után – azt kel­lett ész­re­ven­nem a szü­lő­vá­ro­som főut­cá­ján vé­gig­sé­tál­va, hogy bár há­la az ég­nek még min­dig ugyan­azok az ar­cok jön­nek szem­be, és a ru­ha­bol­tok ki­ra­ka­tá­ban is mint­ha min­dig ugyan­azok a ru­hák áll­ná­nak, egy do­log azon­ban vég­le­te­sen meg­vál­to­zott, ki­cse­ré­lő­dött, va­gyis ne ker­tel­jünk: el­tűnt. A ked­venc zsú­folt köny­ves­bol­tom ugyan­is be­zárt, a he­lyén szép, nagy, mo­der­nül üres op­ti­kus szé­kel, sok ki­csi szem­üveg csil­log ezüs­tö­sen a ki­ra­kat­ban. Hát igen, a szem­üveg va­ló­ban fon­tos do­log, nyil­ván so­kan el­ron­tot­ták a sze­mü­ket a sok ol­va­sás­ban, és ak­kor most jön a se­gít­ség. De tá­vol áll­jon tő­lem, hogy mint vész­ha­rang sír­do­gál­jak ilyen dol­gok fö­lött, és min­den­ben a kul­tú­ra ha­lá­lát lás­sam, szok­tam én, lásd fen­tebb, té­vét is néz­ni. De még­is­csak ta­lál­tam ab­ban va­la­mi szo­mo­rút, hogy amíg nem fi­gye­lek oda min­den­re, és hát min­den­re oda­fi­gyel­ni nem le­het, szé­pen las­san meg­vál­toz­nak, ki­cse­ré­lőd­nek, ne ker­tel­jünk: el­tűn­nek dol­gok, amik­hez volt kö­zünk, és olyan dol­gok jön­nek a he­lyük­re, ami­hez (még) sem­mi sinc­s.


Turi Tí­mea

Bezár