2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2006  --  3. szám - 2006. februás 20.  --  Hangsúly
A Szegedi Fürdők Kft. kezelésében lévő Anna Fürdő, az Újszegedi Fürdőkomplexummal és a Sziksósfürdővel együtt olyan keretet alkot, ami alapján Szeged fürdőváros jellege megkérdőjelezhetetlen – nyilatkozta lapunknak Bánáti Antal, a Szegedi Fürdők Kft. igazgatója.
Az 1896-ban épült Anna Fürdő épületének hangulatos és ötletesen megoldott tagolása egyaránt vonzó a hazai és a külföldi közönségnek, és az elmúlt másfél év szervezett reklámozásának köszönhetően az egész országban ismertté lett.
A több mint száz éves felújított műemléképületben helyet kapott a termál-, illetve a wellnessfürdő, ami a közönség igényeinek megfelelően igazodik a különböző elvárásokhoz. A termál rész medencéjében az Anna-kút 1929-ben gyógyvízzé minősített 49°C-os vize többek között az idegrendszeri, mozgásszervi, légzőszervi és bőrbetegségek esetében segíti a gyógyulást. Emellett a modern, háromszintes gyógyászati épületben a fizioterápia valamennyi ága megtalálható. A gyógymaszírozáson, súlyfürdőn, a vizes-, ultrahangos- és elektroterápiás kezeléseken keresztül minden olyan korszerű technikai- és gyógyászati eszköztár megtalálható itt, amely a rekreációt és a rehabilitációt segíti elő.
A bal szárnyban található komplex wellnessrészleget elsősorban az a fiatal- és középkorosztály veszi igénybe, akik egy-két óra alatt szeretnének felfrissülni. Élmény-, merülő- és pezsgőmedencék, aromakabin, gőzkabin, finn szauna, infraszauna, bioszauna, kardiogépek és szolárium. A különböző szolgáltatások kombinálásának egyik eredményes példája, hogy  a  fürdő egyfajta találkozási pontként is funkcionál  azon tizenhat és huszonhat év közötti fiataloknak, akik az úgynevezett éjszakai fürdőzéskor a közönség 95 %-át alkotják. Ez a program rendkívül sikeres, és a kedvezményes jegy miatt rendszeresen telt házzal működik.
A fürdő befogadóképessége kétszáznegyven fő, ezért a megtelt tábla gyakran kikerül.
A wellness Szegeden tény.
Bezár