Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az ak­ko­ri szer­zők név­so­ra im­po­záns: kö­zü­lük má­ra na­gyon so­kan el­is­mert írók­ká vagy épp iro­dal­má­rok­ká vál­tak. A la­pot Ta­kács Jó­zsef szer­kesz­tet­te, a szer­zők kö­zött meg­for­dult Ba­log Jó­zsef, Dar­vasi Lász­ló, Dlusz­tus Im­re, Csu­hai Ist­ván, Garaczi Lász­ló, Háy Já­nos, Hévizi Ot­tó, Ko­vács And­rás Fe­renc, Laczkó Sán­dor, Miko­la Gyön­gyi, Pod­man­iczky Szi­lárd, Szijj Fe­renc, Szi­lasi Lász­ló.

A nyolcvanas éveket idézték meg a szerzők. Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

Ahogy a Re­gény­la­pok ne­vű blo­goldalon (http://regeny­lapok.blogter.hu/370208/har­mad­ko­r) ol­vas­hat­juk: „Hu­szon­öt év­vel ez­előtt, 1984-ben in­dult a Har­mad­kor iro­dal­mi fo­lyó­irat a sze­ge­di böl­csész­ka­ron. Írói, szer­kesz­tői a kar­hoz kö­tő­dő fi­a­ta­lok vol­tak, de a lap nyi­tott ma­radt a más­hol élő, sőt, a ha­tá­ron tú­li szer­zők előtt is. A lap a Böl­csész cí­mű ka­ri fo­lyó­irat örö­kö­sé­nek val­lot­ta ma­gát, de igye­ke­zett rend­sze­re­sen meg­je­len­ni (ne­gyed­éven­te), és kon­cep­ci­ót vin­ni a szer­kesz­tés­be. A la­pot hi­va­ta­lo­san is fel­ügyel­te az egye­tem párt­ve­ze­té­se, il­let­ve a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mun­ka­tár­sai meg­fi­gyel­ték a szer­zők több­sé­gét. A lap tíz szá­mot ért meg 1989-ig, fo­lya­ma­to­san ke­res­ve az ép­pen ak­tu­á­lis be­széd­té­má­kat. A szer­zők oda­fi­gyel­tek a poszt­mo­dern tér­hó­dí­tás­ára, de ugyan­így fog­lal­koz­tak pél­dá­ul Luk­ács Györggyel is. A kor­társ ma­gyar szer­zők elem­zé­se mel­lett Susan Son­tag, Dani­lo Kis és Borges is meg­je­lent a lap ha­sáb­ja­in. Ma már alig sej­te­ni, mi­cso­da kö­rül­te­kin­tés, oda­fi­gye­lés és kon­cent­rá­ció kel­lett egy ilyen iro­dal­mi-kri­ti­kai lap lét­re­ho­zá­sá­hoz egy olyan kor­ban, ami­kor az iro­da­lom jó­val túl­mu­ta­tott ön­nön je­len­tő­sé­gén és a po­li­ti­kum te­re­pé­vé vált.”
Nem cso­da te­hát, hogy a fel­ol­va­só­est kü­lö­nös je­len­tő­ség­gel bír. Az est­nek két te­ma­ti­ka kö­ré fo­nó­dott írá­so­kat hall­hat­tunk: Té­ve­dés, A jö­vő idő. A fel­ol­va­sók kö­zött ott volt Dar­vasi Lász­ló, Garaczi Lász­ló, Háy Já­nos, Hévizi Ot­tó, Jó­nás Csa­ba, Kur­di Fe­hér Já­nos, Láng Zsolt, Miko­la Gyön­gyi, Pod­man­iczky Szi­lárd, Szijj Fe­renc vagy Szi­lasi Lász­ló.
Böl­csész­hall­ga­tó­ként jó volt lát­ni, hogy oda­adó mun­ká­val men­­nyi­re fon­tos dol­go­kat le­het lét­re­hoz­ni. Igaz, hogy ez­előtt a Har­mad­kor lé­te­zé­se szá­mom­ra nem volt is­mert, de vé­gig­néz­ve az írók és szer­kesz­tők név­so­rát, a mai iro­dal­mi élet meg­ha­tá­ro­zó alak­ja­it fe­dez­tem fel, és ezért is tar­tom ki­emelt fon­tos­sá­gú­nak ezt az ese­ményt.
Mind­ezek mel­lett ezen az es­tén egy ki­csit talán még a sa­ját gyer­mek­ko­rom is fel­idéz­het­tem, igaz, most én töl­töt­tem be az ál­lan­dó­an csú­nyán né­ző né­ni sze­re­pét, és má­sok vol­tak a ki-be ro­han­gá­ló, fel-alá jár­ká­ló gye­re­kek.
Fel­idéz­ték ben­nem azo­kat az es­té­ket, ami­kor rám néz­tek foly­ton csú­nyán azok a né­nik és bá­csik, akik ak­kor nem ér­tet­ték, hogy mi­cso­da ka­lan­dok vár­nak rám, ad­dig, amíg ők csak ül­nek és hall­gat­nak más, szá­mom­ra rop­pant unal­mas né­ni­ket vagy bá­csi­kat; fel­idéz­ték szü­le­i­met, akik min­dig pró­bál­tak csi­tít­gat­ni, épp úgy, ahogy most őket is pró­bál­ták. És ter­mé­sze­te­sen fel­idéz­ték azt a mon­da­tot, amit oly sok­szor mond­tam én is, eze­ken az es­té­ken, kér­lel­ve szü­le­i­met, hogy ment­se­nek meg: „Gye­re légyszi ját­sza­ni ve­lem!”
Má­ra pe­dig én let­tem a né­ni, aki a gye­re­kek mi­att nem tud­ja hall­gat­ni a töb­bi né­nit vagy bá­csit. Saj­nos már nem én va­gyok a gye­rek, aki­re cso­dás ka­lan­dok vár­nak. Bár ki tud­ja, ta­lán még le­he­tek.

Petró Ju­li­an­na