Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A zsi­na­gó­ga ódon fa­lai en­ged­nek bár­mi­fé­le ha­tás­nak, és a szí­nes lam­pi­o­nok és az in­di­ai dal­la­mok pil­la­na­tok alatt be­töl­töt­ték a ko­mor te­ret. A szí­nes­be öl­tö­zött tán­cos­nők, Kiss Tí­mea, Ádász Ma­ri­ann, Ber­ki Éva és Friedrich Uta va­rázs­la­tos vi­lá­got te­rem­tet­tek a szín­pa­don.

A táncosok különleges színpadi viseletben kápráztatták el a nézőket. Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

Kiss Tí­mea a ki­lenc­ve­nes évek­ben kez­dett el az in­di­ai tánc­cal fog­lal­koz­ni, elő­ször itt­hon, majd In­di­á­ban ta­nult. 2003 óta ta­nít, ez al­ka­lom­mal el­ső ta­nít­vá­nyai fel­lé­pé­sét lát­hat­tuk, kö­zö­sen csak egy da­rab­ban mu­tat­koz­tak.

 

Bharatanatyam

 

A Bharatanatyam szak­rá­lis temp­lo­mi tánc, el­ne­ve­zé­se négy szanszk­rit szó ös­­sze­té­te­lé­ből ke­let­ke­zett: ér­zel­mek (Bhava), dal­lam (ra­ga), rit­mus (ta­la) és tánc (natyam); me­lyek egyút­tal en­nek két fő as­pek­tu­sát is je­len­tik: az erőtel­jes lé­pé­sek­kel és ele­ven láb­mun­ká­val jelle­mezhető tisz­ta tán­cot, a nrit­tát; és az abhi­nayát, az ér­zel­me­ket kife­jező arc- és kéz­moz­du­lat­ok spe­ci­á­lis gesz­tus­nyel­vét. A spi­ri­tu­á­lis Bharatanatyamot ere­de­ti­leg a dévadasik, temp­lo­mi tán­cos­nők jár­ták In­dia temp­lo­ma­i­ban, a 19-20. szá­zad­ban egy­sé­ges rend­szer­be fog­lalt je­len­le­gi for­ma a több ezer éves ha­gyo­má­nyon alap­szik, de spi­ri­tu­á­lis jel­le­gét a mai na­pig nem vesz­tet­te el.
A tán­co­sok ar­ca mint­ha kü­lön éle­tet élt vol­na, a kife­jező szem­moz­gá­so­kat az erőtel­jes mi­mi­ka erő­sí­tet­te. Kap­kod­tam a fe­jem a test töb­bi ré­szé­nek moz­du­la­tai és a fej kö­zött. Egy-­e­gy kü­lön­ál­ló kis tör­té­net ele­ve­ne­dett meg min­den pil­la­nat­ban, még az sem ér­de­kelt, hogy nem tud­tam le­for­dí­ta­ni.

 

Szem és arc

 

A kü­lön­le­ges szín­pa­di vi­se­let a moz­gást jól szol­gá­ló, egye­di­leg varrt in­di­ai se­lyem szá­ri­ból ké­szült kosztüm­ből, a temp­lo­mi tán­cos­nők ha­gyo­má­nyos ék­sze­re­i­nek mai meg­fe­le­lő­i­ből, a da­rab rit­mi­ká­já­ban részt ve­vő és a láb­mun­kát hang­sú­lyo­zó boka-csörgők­ből, va­la­mint a szem az arc­já­ték­ban be­töl­tött ki­emel­ke­dő sze­re­pét hang­sú­lyo­zó smink­ből áll.
Az egyik tán­cos lány ar­cát fi­gyel­tem, men­­nyi­re meg­vál­to­zott, men­­nyi­re mást fe­je­zett ki, mint ami­kor a hét­köz­nap­ok for­ga­ta­gá­ban ös­­sze-ös­­sze­fu­tot­tunk Sze­ged utcáin…

 

Ma­gasz­ta­lás

 

Az est cí­me Van­dana – Ma­gasz­ta­lás, hi­szen a Bharatanatyam a vég­te­len uni­ver­zum ün­nep­lé­sé­nek egyik for­má­ja, mel­­lyel a tán­cos ön­ma­gát és né­ző­it az egye­tem­le­ges­ség fe­lé hi­va­tott emel­ni. Az el­ső té­te­lek vi­lág­fel­aján­lá­sok vol­tak, a ze­ne köz­ben szanszk­rit ver­se­ket hall­hat­tunk, me­lye­ket a moz­du­la­tok tol­má­csol­tak.
A to­váb­bi tánc­etű­dök külön­böző is­ten­sé­gek­nek szól­tak, köz­tük a mí­tosz sze­rint a Mahab­harátát lej­e­gyző, ele­fánt­fe­jű, fél­agya­rú Ga­né­sá­nak; a tánc is­te­né­nek; il­let­ve több Kris­ná­nak. Az utol­só etűd is ró­la szólt, az eksz­ta­ti­kus da­rab­ban egye­sült a tech­ni­kai tánc és a nar­ra­tív-ér­zel­mi as­pek­tus; a Kris­na és sze­rel­me kedv­te­lé­se­it tol­má­cso­ló da­rab vol­ta­kép­pen a lé­lek is­ten utá­ni vá­gyó­dá­sát tol­má­csol­ja.
Ott­hon érez­tem ma­gam, mi­köz­ben a tánc­elő­adást néz­tem, nem vet­tem ész­re a kö­rü­löt­tem lé­vő em­be­re­ket, a mű­anyag szé­ke­ket, a fény­ké­pe­ző­gé­pek kat­ta­ná­sa­it. Hir­te­len én is tán­cos­nak érez­tem ma­gam, vi­lág­fel­aján­lás köz­ben, tel­jes szív­vel, meg­nyíl­va…

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta