2020. október 24., szombat English version
Archívum  --  2006  --  4. szám - 2006. február 27.  --  Kultúra
Ki nem mondott dolgok
„Van, hogy szónál a hallgatás erősebb, s van hogy a hallgatásnál jobb a szó” – Euripidész
Az idei Filmszemle legjobb rendezője. Fehér tenyér című filmje pontos kor-és kórrajz. Nincs benne önsajnálat, vagy hisztérikus kétségbeesés.
„Lenyomták a torkomon a szivacsot, és felszakadt a nyelvem. Ez természetes volt. Másként gondolkodtunk a dolgokról.”
 
Provokálni
 
Nehéz volt megélni a bemutatót. Tolakodóan személyes filmet készítettem, amiben megalázom a családomat – kezdte Hajdu Szabolcs. „A szüleimet, az öcsémet, magamat. Folyamatosan attól rettegtem, hogy mi lesz a szüleim reakciója. Be akartam ültetni a feleségemet melléjük, hogy ha kell, akkor magyarázza el nekik, hogy ez már más. Két lehetőség lebegett a szemem előtt. Az egyik az volt, hogy valamelyikük rosszul lesz, a másik, hogy a fotósok, és az újságírók előtt apám odajön, és lekever nekem egyet. De nem. Odajött, megölelt és gratulált. Ezek a dolgok így működnek. Már átbeszéltük ezt a témát ezerszer, rendesen. Hálásak voltak, hogy csak ennyi. Elégedettek és büszkék. A filmből ki is derül, hogy miért. Mindkét fiuk sikeres. Igen, ezek a dolgok így működnek. Ez egy provokatív film. Vannak benne kimondott dolgok, de…
A kimondott dolgok mögött ott vannak azok, amelyekről hallgatunk. Kell egy belső sziget, ami csak az enyém, amit nem dumálok ki. Mindenkinek kell.
Kellett nekem ez a film. Azért, hogy továbblépjek egy következő lépcsőre. Hogy fejlődjek. Egyfajta pszichoterápia.
Az ember mindenütt kiszolgáltatott. Csináltam egy filmet, amelyben két különböző rendszert nagyon lecsupaszítva mutatok be. Alapvetően nem is a rendszereket látjuk. A családot látjuk, a tornatermet, Dongót de ez így együtt elég ahhoz, hogy megmutassam, hogyan működik a társadalom. Megmutatom, hogy ez a kis ember mennyire kiszolgáltatott itthon tízévesen. És később is. Évekkel később az óceán másik partján. Felnőtt edzőként. Semmi nem változott. Ilyen az élet. Nem a különböző rendszerek oldják meg a problémáinkat. Nekünk kell szembenézni velük valahogy. Ez a legnehezebb – vallja a rendező.
 
Tökéletes film számomra nincs – vallja Hajdu Szabolcs, aki az idei Filmszemle legjobb rendezője lett. Fotó: Segesvári Csaba
 
Hiányolni
 
Óvatosan és igazul kellett hozzányúlni ehhez a témához. Ez nagy százalékban sikerült is, igazából csak technikai illetve dramaturgiai problémáim vannak folyamatosan. De tökéletes film számomra nincs. Sosem leszek elégedett magammal. Mindig az van, hogy leforgatok egy filmet, és az az indulat visz tovább, hogy a következőben majd kijavítom magam. Nagy része átjön annak, amit szerettem volna elmondani, de még hiányzik belőle valami. Nem tudom megfogalmazni mi az. A kanadai részeken még tudtam volna mit javítani, még lett volna mondanivalóm, szívesen vettem volna fel még jeleneteket, de kompromisszumokat kellett kötni. Ilyen a filmkészítés. Meg még sok minden más is. Bár eddig ennél a filmnél kellett a legkevesebbszer megállni és megegyezni. Minden azon múlik, hogy milyen a stáb, kikkel dolgozol, ők hogyan állnak hozzád, egymáshoz, a filmhez. Nagyon sokáig válogattam, hogy kikkel akarok együtt dolgozni. Sikerült. Együtt lélegeztek a filmmel. A hiány senkire sem fogható. Ezek már az én hiányosságaim. Az, hogy egy bizonyos helyzetben nem voltam elég gyors, nem tudtam jó döntéseket hozni. Érzem, hogy ezek kijönnek a filmből, ennek ellenére alapvetően az egyik legsikeresebb munkámnak érzem mégis. 
A zenén például iszonyatosan sokat gondolkodtunk. Azon, hogy egyáltalán használjunk-e. A vágás alatt azt vettük észre, hogy a zene más irányba tereli a filmet, elveszíti a feszültségét. Valami generációs életérzést adott volna az egésznek, visszatekintésnek tűnt volna, pedig ez itt és most játszódik. Nem eltávolítani akar. Ráadásul nagyon finom hatásokkal dolgoztunk, ezek mellett a zene brutálisan erőszakosnak tűnik. Az a négy szám, a helyén van. Hitelesíti a hangulatot.
A forgatásra való felkészülés nagyon tudatos folyamat. Minden eshetőségre fel kell készülni. De a forgatás maga zsigeri dolog. Igenekből és nemekből áll. Gyors döntésekből. Teljesen ösztönös. Nem gondolkozol. A vágás pedig az egyik legtudatosabb része az egésznek. Dekázol, hogy mi legyen két másodperccel hosszabb, és ha rövidebb, akkor hogyan módosítja a jelentést. Ha kivágom ezt a jelenetet, akkor a színész megharagszik, mert ez a legjobb pillanata, és sokba került, de akkor is ki kell venni, mert nem jó a filmnek. Mindig vannak rossz pillanatok, nem lehetek mindig toppon, és amit elrontottam, a vágóasztalon igyekszem korrigálni.
 
Továbblépni
 
A forgatásaimon jó a hangulat, olyan mintha játszanánk. Ott nem látom összefüggésében a dolgokat. Jelenetek vannak. Sokat röhögünk, megbeszéljük a dolgokat, nem terhel meg lelkileg – mesélte Hajdu Szabolcs.
Amikor elkezdtük összerakni a filmet, akkor jöttek a problémák. Ha nem működik, rossz kedve van az embernek. Rettenetes látni, hogy nem megy. És még rosszabb az, amikor elkezdenek működni a hatásmechanizmusok. Érzelmileg nagyon közel van. Egy idő után nem tudtam nézni, hogy ez tényleg így van, tényleg így történt. Nem bírtam. Volt, hogy menekültem a vágószobából. De ha készen van és bemutatják, az óriási megkönnyebbülés. Elmondhatatlan. Mindenki érezte már. Például a párkapcsolatokban. Hosszú időn keresztül húzódik, évődik egy kapcsolat, és nem mondjátok ki a dolgokat. Azután kiborul minden és megszületik az elhatározás. Le kell zárni. Vége kell hogy legyen. Kimondod. Adott pillanatban, szerencsés esetben mindkét fél számára megkönynyebbülés. Ez a film is ilyen volt. Húzódott, húzódott, de lerendeztem. Továbbléphetek.
Németh Tímea
Bezár