Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Ha röviden szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám: egy jó vezető, azaz a jó vezető, és most a legfelső vezetésről beszélek, valamint pénz. Ha bővebben akarom kifejteni, akkor ott kezdeném, hogy ma nincs is komoly sportvezetés Magyarországon. Ma egy minisztériumon belül egyetlen szakállamtitkárság irányítja, felügyeli, intézi a magyar sport pénzügyeit. A sportnak annyira fontos közfeladatnak és társadalmi feladatnak kellene lennie, mint az oktatásügynek és az egészségügynek. Ha ennek ilyen leértékelt, alacsony szintű vezetést szánunk, akkor maga a sport értékelődik le: nem kap elegendő támogatást, nem is tudunk megfelelő munkát végeztetni a gyerekekkel, a sportolóinkkal, így ne is várjunk nagy eredményeket. Jó példa volt erre a pekingi olimpia. Amit ma Magyarországon a politikai elit művel, és amit a gazdasági vezetéstől tapasztalunk, mind-mind rányomja a bélyegét a társadalom más egyéb területeire is, nem csak a sportra. Mélyrepülésben, sőt zuhanórepülésben van az ország. 

A rendelőintézetben érezzük a második óra után, hogy a dolog valamiért nem működik. Gyerekeinket olyan tankönyvekből tanítják, amelyek felejthetők, az életben nem használhatók, nem életszerűek, a magyar történelmi értékeinket nem veszik figyelembe. A sportban sem becsüljük a tradíciót, nem becsüljük azokat az értékeinket, amiket elértünk, például a magyar labdarúgásban. Nem becsüljük azt a fajta értéket sem, amit elértünk az olimpiai mozgalomban. Nem elegendő csak odamenni egy világversenyen a kormány vezetőinek megpuszilgatni a versenyzőket, majd utána felrúgni a jutalmazási rendszert, és elkezdeni dobálózni az állami pénzekkel - ez nem sportirányítás. Ez dilettáns megközelítés. Nem koncepció alapján működik a rendszer, így megmarad a próbálkozás szintjén, ami hihetetlen sok kárt okoz. Kárt okoz nemcsak az élsportnak, hanem egészen le minden területnek, az óvodássportnak, az iskolai testnevelésnek és a tömegsportnak. Magyarországon egyetlen egy szabadidős rekortán körpálya van, ez a margitszigeti. Nem hinném, hogy ez megfelelő mennyiség lenne a magyar tömegsport céljaira vagy a szabadidő helyes eltöltésére, magára az ösztönzésre. Szinte ellendrukkerként foglalkozik a magyar kormány és a magyar társadalom ezzel a dologgal, és nyilván könnyű az én kritikámat is elhessegetni azzal, hogy nincs pénze az országnak. A leghatékonyabb egészségnevelést, a leginkább társadalmi gondolkodást a gyerekek nevelésén, a sporton keresztül lehet elérni. A küzdeni tudást soha nem fogja megtanítani egyik matematikatanár sem a gyerekekkel. Aki rendszeresen tud sportolni, annak nemcsak a saját szervezete, hanem a környezete is egészségessé válik. Se az alkoholhoz, se a cigarettához, se a droghoz nem fog hozzányúlni, mert nincs rá szüksége. Nem kórházak építésére – persze erre is szükség van, de csak azért, mert ilyen helyzetben van a magyar egészségügy –,  nem elvonókúrákra, nem drogprevenciós helyszínek építésére kell költeni a pénzt, hanem a megelőzésre. Rettentő egyszerű a képlet.

– Infrastruktúra nélkül nincs sport. Mindennek az alapja az, hogy legyen rekortán pálya, legyen bicikliút, görkorcsolyapálya, legyen játszótér, stadion, sportcsarnok, uszoda. Minden téren hihetetlen szegénységi bizonyítványt állítunk ki. Ekkora városnak, mint Szeged nincs fedett uszodája lelátóval, megfelelő infrastruktúrával. Ez nem is szégyene a városnak, hanem egyenesen terrorcselekménye az utánpótlás, a gyerekek, az egészséges élet ellen. Ha ez a város nem képes arra, hogy egy nagy befogadóképességű csarnokot megépítsen, hogy egy labdarúgó-stadionja legyen, akkor annak a városnak soha nem lesz megfelelő a sportja. Még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy a tömegsportból, a gyereksportból az iskolai testnevelésből fog kinőni egy Janics Natasa, egy Herbert Gábor vagy egy Szabics Imre.

Az a fajta propaganda, amit még sajnos a sportújságíróktól is érzékelünk, nem igazán szívderítő. Érdekes módon néhány sportág egyenesen közellensége az országnak, a politikai vezetésnek. Itt elsősorban a labdarúgásra gondolok. Azért ne bántsa már az ország miniszterelnöke a labdarúgást, mert az az előző kormányfőnek volt a passziója! A fejekben kellene rendet tenni. A sportágakat a tömegesség, a tömeghatás felől kell nézni: hányan művelik, ad-e példaképet, mennyien követik nyomon az eseményeit, hány nézőt visz ki a pályákra vagy ültet le a tévé elé. Már bocsánat, de vak az, aki nem látja: a futball a világ legtömegesebb, legnépszerűbb sportága.

– Egyik sincs, ezért mindkettő jó lenne, Mindkettőnek más a funkciója, más az üzenete. Én talán a közoktatási típusút preferálnám, ebben jobban hiszek, mert az adott intézmény tudja tolerálni a testnevelésórákat, melyek ráépülhetnek egy sportegyesület munkájára. A Dózsában egykori mesterem, Kása Ferenc bizonyítja ezt igen szemléletesen, de a KÉSZ Labdarúgó Akadémia is jó példa.

– 1998 és 2000 között Szeged város alpolgármestere voltam, és alpolgármesteri munkámba a sportirányítás is beletartozott. Akkor készült el az a sportkoncepció, ami a mai napig kisebb változtatásokkal ugyan, de a város sportéletének gerincét adja. Jó gondolatnak tartom azt a megközelítést, hogy a városnak a tradíciói, a nézettség és városmarketing alapján lehetnek kiemelt sportágai. Annyiban változtatnám meg ezt a rendszert, hogy az utánpótlásba sokkal több pénzt irányítanék, valamint a sportlétesítmények infrastrukturális helyzetén javítanék. Az eszközrendszerről és a prioritásokról nehéz beszélnem, mert úgy tűnne, hogy a partvonal mellől, amolyan kibicként bekiabálnék, és az igazság az, hogy nem vagyok naprakész, nincs rálátásom a napi sajtó elolvasásán túl a város sportfinanszírozására, sportkoncepciójára.

– A sportnak nagyon sok célja van, nagyon sok céljának kell lennie, még a mostani lehangoló helyzetben is. Legfontosabb célja az egészséges életre való nevelés. A szervezetünk karbantartása, erősítése, az immunrendszerünk kiépítése. Legalább olyan fontos még a sport szellemisége, mint maga a fizikum, a testi állóképesség. A sport számos dologra tanítja meg az embert: céltudatosságra, kudarckezelésre, hogy tudjon az ember ragaszkodni az értékeihez.

Fontosnak tartom a sport szórakoztató oldalát, és a sportnak kell hogy legyen nemzeti célja is. Városmarketinget, országimidzset komoly mértékben lehet építeni a sportra. Ne dugjuk a fejünket a homokba: a sportnak kell hogy legyen üzleti célja, a sport ugyanis hatalmas biznisz. A számítástechnika után a világ második legnagyobb üzletága a labdarúgás, ugyanakkor nagyon fontos, hogy ez a biznisz piaci keretek között működjön. Óriási hibának tartom, hogy a magyar szerencsejátékból a magyar sporttársadalomba semmit nem forgatnak vissza. Ahol termelődik a pénz, oda semmilyen támogatás nem megy vissza. Azt hiszem, ez is jól mutatja, milyen komoly szemléletváltásra volna szükség. Ha kérhetném, azonnal!