Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Igen, ez a helyzet. Van valamennyi állami forrás, ebből több nem lesz. Ezt tudomásul kell venni. El kell azonban dönteni, hogy mit támogatunk, és abból is mi az, amit preferálunk. Hatékonyabban kell felhasználni a szerényebb támogatást. Azt látjuk, hogy az olimpiai sportágak viszonylag sok pénzt kapnak. Az eredmény olyan, amilyen, de azt meg lehet figyelni, hogy ezeket az eredményeket kik hozzák: azok a sportágak, ahol van egy működő vezetőség és vezetési stílus, ahol biztos a szövetségi háttér, és egy jól felépített versenyeztetési rendszerben szerepelhetnek a sportolók. A kajak-kenu, úszás, vízipóló, kézilabda rendben van. (Utóbbi esetében a férfiszakág válogatottja azért nem sikeres, mert gyenge a bajnokság.) Az atlétáknál (a magyar dobóatlétika lényegében egy emberen múlik Szombathelyen, hogy ő csinálja vagy nem), vívóknál, kosarasoknál problémás a szövetségek működése, az ökölvívásban pedig a versenyeztetésben vannak gondok, hiszen a sikeres bokszolók elmennek profiskodni. Meg kell tehát határozni, hogy kiknek mire ad az állam pénzt, melyik egyesület foglalkozzon az élsporttal, és melyiknek legyen a fő feladata az utánpótlás-nevelés.

– Én nem apróznám el a támogatásokat, és a pályázati lehetőségeket is megváltoztatnám. Kijelölnék prioritásokat. Szükség van egy tornacsarnokra az egyik iskolában? Akkor azt megfinanszírozzuk, és azt mondjuk a többieknek, hogy néhány éven belül ők következnek majd. Így nemcsak toldozásra-foldozásra lesz pénz, hanem nagyobb beruházásokra, igaz hosszabb távon kell az intézményeknek gondolkodniuk, s türelemre lesz szükség, ki kell várni mindenkinek a sorát. Végignézném azokat a centrumokat, ahol elmaradás van, és hosszú távon fejlesztenék. Az intézményeknek is kiszámíthatóbb ez a modell, mert tudják, hogy mondjuk öt év múlva egy nagyobb fejlesztéssel kalkulálhatnak.

– Az állami pénz véges, de a polgárok forrásai is. A szülők többet már nem tudnak vállalni, mint most. De a cégeknél még lehet tőkét találni. Például elképzelhető, hogy egy reklámújságnál többet ér, ha a népszerűsítésre szánt összeget a cég a nevéhez kötődő sportrendezvényre költi. A vállalatokat kell először erről meggyőzni. Ez megint az önkormányzatok feladata: hogyan tudom elérni a nagyobb cégeket, és meggyőzni, hogy ebbe az irányba forduljanak.

– Természetesen, hiszen az oktatás a testkultúrának, így a sportnak is az alapja. Az iskolában én elválasztanám a sportot a testneveléstől. Mire gondolok? A testnevelés az egészséggel kapcsolatos ismeretek mozgás szempontjából történő átadása, illetve az érettségire való felkészítés. A délelőtti időszakban - mivel emelt szintű érettségire nem mindenki jelentkezik testnevelésből - elsősorban az egészség megőrzése, színvonalának emelése, stresszoldó technikák mozgással való kialakítása, a szervezet terheléssel kapcsolatos viselkedése, a mozgáskoordináció javítása stb. lenne a feladat.  Olyan típusú testnevelésórákra lenne szükség délelőttönként, amelyek a hétköznapi életben hasznosítható fizikai információkat rögzítenek: gyors döntésre nevelés, versenyhelyzetek megélése, feldolgozása, csapatmunka versenyszituációkban, különböző helyzetekben történő testi reakciók gyakorlása stb. Mert világosan látszik, hogy a hagyományos testnevelés-oktatási rendszer, a sportági képzésnek ez a szigorú, élsportcentrikus alapokra támaszkodó metodikája nem biztos, hogy alkalmas az előbb említett feladatokra. (Persze nem akarom likvidálni a torna és az atlétika bizonyos elemeit, hiszen ugrani, hajítani, futni azt kell.)

– Folytatom! Megmaradna a heti két délelőtti testnevelésóra az előbb vázolt koncepció alapján. Viszont amelyik nap nincs foglalkozás, ott kötelezni lehetne a gyereket, hogy délután sportoljon. Nem feltétlen a saját osztályával, saját iskolájában. Aki kajakozni kíván, menjen ki a vízitelepre, a lányok meg menjenek kosarazni, aerobikozni. Ennek először meg kell teremteni a feltételeit, együttműködési lehetőségeit különböző egyesületekkel, aztán el lehet gondolkozni, hogyan kötelezzük rá a tanulókat.

– Igen, de amint már említettem, nem biztos, hogy a meglévőből ennyit szükséges olimpiai sportágakra fordítani, és ebben az elosztásban. Át kell terelni a támogatás egy részét a lakosság, az iskola és a létesítmények felé. Lehet, hogy ez az átütemezés öt-tíz évig is eltart, és ebben az időszakban nem lesz csak három aranyérmünk az ötkarikás játékokon, már bocsánat a kifejezését, de kit érdekel, ha közben a lakosság egészsége, a sportoláshoz való hozzáállása, szemlélete meg fog változni!

– A sportági prioritások kijelölésével, de szerintem például nonszensz ekkora premizálás is az érmekért. Hiszen ezek a sportolók a négy év során nem kerestek olyan rosszul, rendszeres havi járandóságuk van. A helyezésekért osztott milliókhoz hasonló nagyságú prémiumot magasabb szintű kulturális és tudományos tevékenységekért nem adnak.