2024. április 16., kedd English version
Archívum  --  2007  --  16. szám - 2007. november 26.  --  Egyetemi élet
Jótékonysági bál a gyermekklinikáért
Jótékonysági bált szerveznek önkéntes fiatalok november 28-án 19 órától a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium színháztermében. A bál célja legalább egymillió forint összegyűjtése a szegedi gyermekklinika sürgősségi ellátásának megsegítésére.
A szervezők, Papp Vera harmadéves orvostanhallgató és Bánvölgyi Helga negyedéves gyógyszerészhallgató kezdeményezéséhez segítőkész egyetemisták és szegedi fiatalok csatlakoztak.
Bánvölgyi Helga és társai azzal a céllal végeznek önkéntes munkát a gyermekklinikán, hogy örömöt szerezzenek a kis betegeknek közös játékkal, alkotóházzal és ünnepi műsorokkal. „Főleg az olyan betegeknek jelent támaszt a mi tevékenységünk, akik ágyban fekvők, vagy akiket a távolság miatt ritkábban látogatnak a szüleik” – mondta Helga.
A klinika most a sürgősségi ellátását szeretné fejleszteni, s Vera ötlete nyomán ezt kívánják elősegíteni a hallgatók a rendezvénnyel. „A bál, úgy érzem, az összefogásról szól; arról, hogy Istenben és egymásban bízva bármire képesek vagyunk” – fogalmazott Helga.
A bál gazdag programjában többek között az Irish Feet budapesti ír sztepptáncegyüttes, komolyzenei produkciók, az Eötvös-kollégium színjátszó csapatának és a Szent Imre Kollégium kórusának fellépése, a szegedi ír zenekar, a Tara koncertje, valamint báli táncok, majd svédasztalról való ingyenes fogyasztás szerepelnek. Emellett az este alatt amatőr és profi művészek alkotásait tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők.
A belépő 1.000 forint – ez az összeg már a klinikának szóló adomány, ezenkívül nagyobb összegű támogatójegyeket is lehet igényelni. Az adományokat a Szeged-Csanád Egyházmegyei Karitász bankszámlaszámára várják „Gyermekklinika” megjegyzéssel: 11735005-20481278. Adószám: 18462566-1-06.  Szeretettel várnak mindenkit a szervezők, bővebb információ a www.jotekony.extra.hu oldalon olvasható.
Arany Mihály
Bezár