2020. december 2., szerda English version
Archívum  --  2007  --  4. szám - 2007. február 26.  --  Hangsúly
Ahhoz képest, hogy sokan még annak a generációnak vagyunk a tagjai, akik jól emlékeznek a vezetékes telefon bevezettetésének szolid izgalmaira, akik olyan messzi évekre jósolt sci-fiket néztek, amiket az idő már rég túlhaladott, az egykori fantázia minden idegenség nélkül vált hétköznapjaink részévé. Egy monitor előtt ülve egész jól elintézhető munkánk, szórakozásunk, talán csak a pihenés marad a miénk.
S az éremnek csupán egyik oldala a médiumok eme egyre előrehaladóbb konvergenciája. Hiszen ahogy lassan egy karcsú számítógépbe zárva elfér irodánk, szövegszerkesztőnk, levelezésünk, beszélgetésünk, családi fotóalbumunk, hifi- és házimozirendszerünk, tehát ahogy az informatika nem látványos diktátor, sokkal inkább alázatos szolga képében tűnik fel mindennapjainkban, úgy már nem csupán a forma, de az attól egyre kevésbé elválasztható tartalom is radikálisan megváltozik. A hálózati kommunikáció minden érzékre ható és minden eddiginél szabadabban kezelhető audiovizuális sajtóorgánumaiban a klasszikus újságíróképzés stúdiumai immár csupán annyiban nyújthatnak segítséget, amennyiben megmutatják, milyen paneleket kell segítségül hívnia az online tér elegyes szöveget alkotójának, illetve befogadójának, akiket ráadásul az esetek többségében már meg sem lehet különböztetni egymástól. S itt nem csak a klasszikus hírszolgáltatásnak az infotainment kikerülhetetlen műfajkeveredése okozta bulvárosuló tendenciáján lehet siránkoznunk, vagy a bármiféle hivatalos közleményhez és személyes blogbejegyzéshez illeszthető, a szabadság illúziójával kecsegtető kommentároknak örülnünk. Mi, az év emberei (a Time magazin szerint az internet összes aktív használója részesülhetett a klasszikus kitüntető címben) annak a YouTube-nak vagyunk nap mint nap olvasói, amelyre néha mi tesszük fel egy-egy számunkra fontosnak ítélt felvételt. S hogy a technikai hordozók multifunkcionálissá válását, valamint a szellemi tartalmak egyre szabadabb kezelését a szabadság utópiájának reményteli pillantásával vagy a megszokott rendhez ragaszkodó konzervatív humanizmussal szemléljük-e helyesen, nem tudni. Talán az idő majd ezt is eldönti. Úgyis mindent elkövetünk, hogy minél gyorsabban teljen.
Bezár