Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A nemrégiben a zEtna kiadásában megjelent Varázsló Zú című kötetet kezembe véve igazán türelmes olvasóként (elmondhatatlanul hamar és végérvényesen átalakítva minden eddigi tapasztalatomat az olvasó elvárási horizontjairól és aztán azok megvalósulásáról a kezében tartott művel kapcsolatban) mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy legitimáljam – de legalábbis elfogadható szerzői intenciót találjak arra nézve, hogy – a kötetben található novellákban számszerűleg elenyészően kevésnek mondható mondatok ilyesfajta – különben pedig mesterien kidolgozott és csodálatra méltó(an precíz) – megformáltságát hogyan értékeljem és értelmezzem, hiszen az a szerkesztési mód, ahogyan Samu János Vilmos létrehozta vékonyka, ám annál értékesebbnek ható és minden művészi-alkotói, irodalmi és olvasói csodálatra méltán számot tartó első önálló kötetét, mely tulajdonképpen egyszerűen szinte megismételhetetlen bravúr (ez hátránya, de hatalmas előnye is egyben – tekintettel a befogadói oldalra), hiszen az általa használt elmondhatatlanul hosszú és főleg telezsúfolt mondatokat nemhogy értelmezni nem lehet, hanem megfelelő mértékű és intenzitású figyelemmel (ami ebben az esetben egy átlagolvasás mértékének sokszorosa) követni sem, merthogy olvasás közben óhatatlanul is folyton arra kellett gondolnom, hogy jegyzetelni kellene (de legalábbis mondattanilag elemezni – és mintapéldája lehetne a nyelvészek szerkezeti elemzéseinek), mert a nagyfokú bővítményburjánzástól lehetetlenség már a mondat közepén annak elejére emlékezni, és valószínűleg ez okozhatta azokat a gondolataimat is, hogy mennyire idegesítő, hogy mindenfajta olvasási stratégia folyton-folyvást csődöt mond, hiszen a szöveg nem hagyja magát olvasni, újra és újra megmakacsolja magát, egyúttal az én agyam és emlékezetem, valamint befogadóképességem is, mivel újra és újra elveszik a mondatok tökélyre fejlesztett csodálatos stiláris megformáltsága a tartalommal vívott párharcban, annak ellenére is, hogy teljesen alárendelődik a forma a tartalomnak, hiszen ezeket a szóláncokat, amelyeknek mintha sosem akaródzna vége szakadnia, egyszerűen a pokolba kívánom, amikor annyira elleplezik az értelmet és az értelemadás műveletét, hogy már csak a megint-elölről-kell-kezdenem-a-mondat-olvasását dühítő kényszere marad; így hát sajnos azt kell mondanom, hogy – bár a stílusbravúr, amelyet a szerző létrehozott, minden képzeletet felülmúl és elismerésre vágyik – mégis csak a nagyon erős idegzetű olvasóknak ajánlom Samu János Vilmos könyvét, nagy bátorságot, kötélidegzetet kívánok és készenlétben papírt tollat, jegyzetelendő; viszont annak, akinek mindezekhez van türelme és kitartása, annak minden bizonnyal felejthetetlen élményben lesz része.

 

Samu János Vilmos: Varázsló Zú, zEtna, 2006