Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Szegeden, az idei a Szabad Alternatív Színházi Szemle előválogatásán – amely az ország egyik legnagyobb ilyen megmérettetése – nagyon tetszett az előadásunk, de nem jutottunk be a győztes legjobb tízbe. Ám jónak tartottak annyira, hogy ajánljanak minket erre a bécsi fesztiválra.

 

 

Benkő Imola (középen) saját limitje szerint határozza meg, mi tűrhető még, és mi nem. Fotó: S. Cs.

 

– Nehéz kérdés. Ez egy bemutatkozó jellegű szemle, és vannak olyan magyar független társulatok, amelyek már évek óta telt házas előadásokat tartanak ott. Reméljük, mi is találkozhatunk újra a bécsi közönséggel.

– Igen, többször. Legutóbb Aradon a májusi Arad Fun Underground Theater Projekten léptünk fel. Ez egy kimondottan független színházaknak szóló fesztivál, amely még a tengerentúlról is vonzotta a nézőket. Az előadásunk után maga a fesztiváligazgató jött oda hozzánk, hogy szeretné, ha jövőre is eljönnénk. Ez a szakma elismerése volt. Érdekes, mert az INGER-kísérletek című előadás vittük, ami ott teljesen belesimult a palettába, itt Magyarországon pedig finoman szólva is közönségmegosztó volt. Előfordult, hogy odajöttek hozzám a darab után, hogy mit gondolok magamról…

– Pedig nem úgy állok neki egy darabnak, hogy mindenkit felidegesítsek… Jó, tény, hogy a saját limitem szerint határozom meg, mi tűrhető még, és mi nem. Azt pedig elfelejtem, hogy ezen az átlagközönség egy része el fog vérezni.

– Így van. Az első visszajelzéseket tőlük kaptuk, azt hiszem, egy egyetemista őszinteségére szükség van az e fajta színháznál, mind a színpadon, mind a nézőtéren. Az egyetemista közegnek azonban hátulütője, hogy nehéz állandó társulatot létrehozni, hisz cserélődnek az emberek. Az állandó keretek felé mozogva nekünk sincs olyan tagunk, aki még hallgató.

– …és betörünk a bankba... Kizárólag pályázatokból működünk, a belépőjegyekből néha a bérleti költségekre sem futja. Lehet erre jövőt alapozni, ám ahhoz hosszú távlatokban kell gondolkodni. De igyekszem megtalálni ennek a módját. Kezdettől, ahogy rátaláltam a független színházra, tudtam, hogy ez az én utam. Örülök, mert nagyon kevés ember tudja a helyét a világban.

 

NÉVJEGY

Benkő Imola 1979-ben született, 1998-ban végzett a JATE magyar-színházelmélet szakán. 2002-ben egy tréninggel indította el a Szegedi Focus Műhelyt, mely 2003-ban társulattá alakult. Hat darabot rendezett velük, de több másban is részt vett. Emellett gyermeknek oktatott, és jelenleg is oktat drámapedagógiát. A társulat több fontos szakmai elismerést kapott.

 

– Abban a struktúrában, amit egy kőszínház kínál, pillanatok alatt elvéreznék. A hierarchikus rend, a színészek és a rendező általában kritikus viszonya… Én törekszem rá, hogy „csapatom” legyen, aminek én is egyik tagja vagyok. Ahol nincs taposás, és nincs  populárisra való törekvés.

– Nem nézem, hogy mire lenne szüksége Szegednek, mi az, ami érdekli az embereket. Azt választom, ami éppen foglalkoztat. Bár ezek általában társadalmi témák, tehát nyilván megtalál több embert is. Ilyen például az április elejére várható Húst kilóra! című új darabunk. Ebben arra keressük a választ, hogy mi történik a férfitársadalomban, amitől a negyvenes éveik felett gyakorlatilag mind fizikailag, mind lelkileg, szellemileg összemennek: megbetegednek, meghalnak, feladják…

– Biztos, hogy a nők is benne vannak, mélyen és sárosan…