2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  4. szám - 2007. február 26.  --  Kultúra
Lovagok a Közéleti Kávéházban
Szeged frissen avatott kultúralovagja, v. Szilágyi Árpád  a Bartók Béla Művelődési Házban látta vendégül Nick Ferencet, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnökét, a Magyar Kultúra Lovagja rend egyik alapítóját. Beszélgetőtársként Szalay István, a Kávéházi Alapítvány Kuratóriumának elnöke lépett fel. Szilágyi Árpád városvédő polgár bemutatta Csongrád megye kultúra lovagjait és apródját. Az országban 292 lovagot tüntettek ki eddig. Megyénk Pest után a legtöbb – szám szerint tizenhárom – díjazottal büszkélkedhet. Az első két avatás 2001-ben történt. Városunk három díjjal büszkélkedhet. Városvédőnk mellett Majzik Istvánt „a kortárs irodalom támogatásáért” lovagként, Bíró Zsoltot pedig „a település közművelődésének fejlesztéséért” apródként tüntették ki. Reményeink szerint ő lehet Tisza-parti városunk következő lovagja.
Bezár