Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Alkotó és műve – FeLugossy László a Reök-palotában. Fotó: Segesvári Csaba

 

Az alapzaj kissé elhalkul, és megkezdődik a ... mi is? Beszélgetés? Vagy ahogy a programfüzet mondja, kiállítámegnyitó? Netán inkább performansz? Utólag azt mondanám, talán mindhárom egyben. Hiszen aki ellátogatott szerdán a Reök-palotába, rövidfilmet nézhetett FeLugossy Lászlótól, felolvasást hallhatott új könyvébőől, a Kék Pánik Kávéházból, és beszélgetést is hallgathatott a szerzővel, közben mustrálhatta a falon lógó képeket.
Azonban az igazat megvallva, már ennél a pontnál is elbizonytalanodik az ember: képek ezek vajon, vagy valami más megnevezés illene rájuk? A különleges technikával, műanyag hálóra festett alkotások olyan hatást keltenek, mintha függönyre hímzett alakokat, színeket látnánk. A fekete, fehér és a szürke kombinációja dominál, az élénk és meleg színek szinte jelzésszerűen vannak csak jelen ennek a kiállításnak a – stílusosan szólva – színpalettáján, s így érdekes kontrasztot biztosítanak. Harmonizálnak az egymás mellé helyezett képek, az embernek olyan benyomása támadhat, mintha egy nagy képeskönyv lapjain a rajzokat látná.
Ez láthatóan megfogja a közönséget, a beszélgetés alatt is sokan a képeket figyelik, nézegetik. Sajnos keveset tudunk meg a párbeszéd és egyáltalán az est alatt a például a készítési technikáról, az inspirációról, a képekről magukról. A hangsúly talán inkább FeLugossy – közhellyel élve – sokszínű alkotói egyéniségén van: a művész fest, ír, filmet készít, és ez a felsorolás még folytatódhatna. Nem véletlen, hogy FeLugossy hatvanadik születésnapja apropóján a Műút című irodalmi, kulturális folyóirat neki szentelte a legutóbbi számát.
A Műút jelen lévő szerkesztője is ennek kapcsán szólal meg az este folyamán, s amit mond, alátámasztja azt, ami a befogadó, a néző benyomása lehet: az összhang, az összeilleszthetőség és az erre való törekvés fontos szerepet játszott a szám összeállításakor is, nem csak a kiállítás esetében. Tulajdonképpen a sokszínűséget példázza az egész program. Amikor ugyanis egy alkotó képeitől körülvéve egy teremben levetíti filmjét, majd felolvas a kötetéből, az egészen más kontextust teremt a képek befogadói számára, mintha valaki egyszerűen megnyitotta volna ezt a kiállítást. Igazi multimediális élmény.
Az est hangulatos pezsgőzéssel zárul, s utána van még mód újra körbejárni a képek között, hogy figyelmesebben, aprólékosan megvizsgálja az ember ennek a nem mindennapi festőnek a nem mindennapi képeit. Ahogy lefelé lépdelek az összművészeti központ lépcsőin, marad azonban bennem némi hiányérzet. A beszélgetés talán többet is nyújthatott volna, egy kicsit közelebb hozhatta volna, jobban feltárhatta volna számunkra az író-festő-filmkészítőt és a gondolkodását, elképzeléseit. Hiszen mégiscsak más, ha egy – ahogyan FeLugossy nevezi magát – autodidakta festővel találkozik a közönség. Talán ha több teret kap az alkotó, s pusztán mesél közönségének, neki is módja lett volna többet eljuttatni az üzenetből, amit nekünk szánt.
Így az est is kissé olyanná vált, mint amilyen címet adtak neki: kicsit vad, kicsit halovány – vadhalovány.