2020. augusztus 5., szerda English version
Archívum  --  2007  --  4. szám - 2007. február 26.  --  Kultúra
A Grand Caféban nemrégiben megrendezett négynapos rendezvény arra vállalkozott, hogy a különféle test(reprezentáció-)elméleteket, testfelfogásokat, azaz a testről vallott nézeteket több szempontból is körüljárva megpróbálja bemutatni, hogyan gondolkodunk most a testünkről, illetve ez hogyan jelenik meg különböző alkotásokban. Az elméleti beszélgetéseket filmvetítések tarkították.
Az irodalmi vonatkozásokat Cristian Réka moderátorsága alatt Darabos Enikő, Milián Orsolya, Szőke Katalin és Szigeti Csaba járta körül.
A testről való beszéd (sajnálatos módon) olyan tabukat vonz, amelyeket képtelenség felszabadítani, bár egyes nézőpontok szerint az eddig szemérmesnek tartott magyar irodalom mintha éppen most próbálná kidolgozni azt a nyelvezetet, amely képes lenne megszólaltatni a testet anélkül, hogy az erkölcstelen, perverz vagy ízlést sértő lenne. Ugyanis nincs nyelvünk a testtel kapcsolatban beszélni, sőt többnyire még udvarolni sem. Ez azért is meglepő, mivel a folklórban évszázados hagyományai vannak az éppen keresett módozatoknak, nyelvnek. Napjainkban (jobb híján?) a kortárs irodalom annak ellenére kezd aszexuálissá válni, hogy közben nem tudunk szabadulni a mindenhonnan felénk áradó testdömpingtől. Ezek azonban csak álságos, eltorzult szépségfogalmak mentén jelentkező testideológiák. Hiába próbál az irodalom újítani, a társadalmilag kontextualizált testet nem képes megváltoztatni (ha a politikai-társadalmi hatalom nem akarja), sem a kánon(alakításá)nál fogva, sem a nyelvezeten belül. A diskurzus még az ő számára is szabályozott, hiába születnek meg egyedi művek (például Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénytrilógiája).
Ennek ellenére úgy gondolom, ha már igény van ilyen tematikájú párbeszédekre, konferenciákra – mely szép számú közönséget vonzott –, akkor még nincs minden veszve…
Sz. N.
Bezár