Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Korunkra az ifjúságot érintő drogproblémák köre már régen túlnőtt az egészségügy keretein, és mára társadalompolitikai tényezővé vált. Elméleti alapok, értelmezési modellek, különböző intézményes stratégiák próbálják megmagyarázni a jelenséget.
Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika „Elme mater" posztgraduális tudományos továbbképző programjának március 9-én megrendezett ülésén Buda Béla, egyetemi tanár tartott előadást „Drogproblémák-ifjúsági pszichopatológia – szociokulturális háttértényezők” címmel, melynek legfőbb sajátossága a hagyományos kérdések mellőzésének igénye volt. Amióta kultúra létezik, az ember a hangulatát endogén és exogén anyagokkal szabályozza. Tulajdonképpen ez egy hozzánk tartozó megnyilvánulás, ami nem most keletkezett, csak korunkban fajult el. A drogok igazi korszaka a XIX. század vége és a XX. század eleje volt, amikor a modernizáció, illetve a felgyorsult életvitel miatt fokozott igény jelentkezett a markáns hangulatváltozás elérésére. A XX. század közepére kialakult instant társadalom, az „azonnal, mindent akarok felfogás” csak tovább rontott a helyzeten. Mára nyílt titok például, hogy a multinacionális cégek vezető beosztásban lévő fiatal tehetségeinek a kokain a mindennapok versenyszelleméhez szinte nélkülözhetetlen. Elítélhetőek-e azért, mert meg akarnak felelni az elvárásoknak? Attól függ, milyen szempontok szerint vizsgáljuk a kérdést. A drogproblémák kiszélesedését nagyon jól mutatja, hogy ma már büntetőjogi, morális, orvosi, pszichológiai illetve társadalmi megközelítések is léteznek. A drog – nagyon leegyszerűsítve – szinte mindenre jó. Eufórikus hangulat, feszültségoldás, „kilépés a valóságból”, menekülés, egyfajta intimitási közösség, én-keresés. A lehetőségek száma majdnem végtelen. Egyfajta megoldás, amely a személyközi- és intézményes játszmák egyik fő fegyvere. Már ha lehet annak nevezni. A jelenséggel foglalkozó tudományterületeknek számos problémával kell megküzdeniük. A drogosok pszichiátriai kezelése például megváltoztatta az addig „hagyományos” orvoslási menetet. A drogokkal együtt lépett be a kriminalitás és a bűnüldözés a pszichiátriai munkába, és vette kezdetét a konfliktusok újratermelődése az ellátórendszerben. Új intézmények, új munkamegosztás, újfajta koncepciók nyújthatnának hatásos segítséget, de ez még a távoli jövő. Természetesen nem ezek a dolgok a legfontosabbak. Az egyén feladat, kihívás a medicina számára. Magyarországon a „droghelyzetről”, mint létező és jelenvaló dologról, csak a rendszerváltás óta beszélhetünk. Az azóta eltelt időben már különféle statisztikai adatok bizonyítják, hogy „droghelyzet” márpedig van. A jelenség elsősorban a fiatalok körében figyelhető meg, olyan szubkultúrákhoz kapcsolódóan, amelyek elsődleges meghatározója a zene. A felmérések szerint a legtöbb marihuánát, anfetaminokat illetve Ecstasy-t a különböző goa, drumm and bass, house, trance és techno partikon fogyasztják. Az okok a globalizációhoz vezethetőek vissza. Az ifjúság életmódját meghatározó világtendenciák, a megnövekedett szabadidő, az önmegvalósítás és a teljesítményelvűség előretörése illetve a kommunikációs társadalom személyiségfejlesztő (avagy nem személyiségfejlesztő) szerepe együttesen alkotják azt az ördögi kört, amelyből szabadulni nem nagyon lehet. A korábban stabil hátteret alkotó hagyományos közösségek mára szinte elvesztek, és az ún. szimbolikus közösségek (pl.: a világháló) nem adják meg azt a biztonságérzetet, ami az egészséges személyiségfejlődés egyik alapeleme. Ráadásul az adott közösségek felbomlása világméreteket öltött. A társadalmak állandó fenyegetettségben élnek, hiszen sebezhetőek, mert terror van, nukleáris veszély van, környezetszennyezés, miegyebek. Mindenesetre megfontolandó gondolatok.
Friedrich Nietsche valahol azt írta:„A művészet arra való, hogy el ne tiporjon a valóság”. Nietsche után szabadon: „A drog arra való, hogy el ne tiporjon a valóság?” Lehet. Találgatni mindenképpen. Azt azonban még hozzá kell tenni, hogy társadalmi felelősség ide vagy oda, az egyén dönt.