2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  5. szám - 2005 március 21.  --  Egyetemi élet

SIKERESEN SZEREPELTEK A CORVINUS EGYETEM HALLGATÓI a Los Angeles-i University of Southern California által megrendezett Marshall nemzetközi esettanulmány-verseny döntőjén. 24 meghívott csapat közül a Budapesti Corvinus Egyetem négy főből álló együttese második helyezést ért el. A megoldandó esettanulmány egy már meghozott és sikeresnek bizonyult vállalatfelvásárlási döntés értékeléséhez kapcsolódott. A nemzetközi versenyek mintájára hazánkban is egyre népszerűbbé válnak az esettanulmány-megoldó versenyek. Idén március 5-7-én már a VI. Országos Esettanulmány Versenyt rendezte a Budapesti Corvinus Egyetem, ahol a hazai gazdasági felsőoktatási intézmények csapatai valamint a csíkszeredai és a révkomáromi egyetem legjobbjai vetélkedtek. Az első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem csapata végzett.
 
MÁSODIK ALKALOMMAL RENDEZTÉK MEG március 11-én a Pécsi Tudományegyetemen a Fogyatékos Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozóját. A megnyitót követően hat szekcióülésben cseréltek eszmét a résztvevők. A felmerülő témákat a látás-, hallás-, és mozgássérültek, a kommunikációban gátoltak, a segítők és a koordinátorok beszélhették meg egymás között. A helyzetelemzésen és a továbbhaladás lehetőségeinek megvitatásán túl fontos szerepet kapott a nyelvvizsga kérdése is. A találkozóra az ország számos felsőoktatási intézményéből érkeztek hallgatók.
 
DÍSZDOKTORÁVÁ AVATTA KERTÉSZ IMRÉT a párizsi Sorbonne. A 2002-es év irodalmi Nobel-díjasát Maurice Quénet, a párizsi egyetemek rektora, egyetemi kancellár jelenlétében Bernard Bosredon, a Sorbonne Nouvelle - Párizs III. Egyetem elnöke köszöntötte, majd Xavier Richet, az egyetem Magyarságtudományi Központjának igazgatója méltatta munkásságát. A híres párizsi egyetem impozáns Nagy Szalonjában a magyar író mellett a Sorbonne díszdoktorává avatták Margaret Atwood kanadai írónőt, Dario Fo olasz színházi szerzőt, Candido Mendes de Almeida brazil szociológus-esszéírót, a Riói Egyetem rektorát és Mario Vargas Llosa perui-spanyol írót.
 
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MÁRCIUS 15-i, ünnepi szenátusi ülésén a Természettudományi Kar előterjesztésére az egyetem honoris causa doktorává avatták Jane Goodall világhírű zoológust. Az angol zoológusnő már fiatalon híressé vált a tanzániai csimpánzokon végzett megfigyeléseivel. Felfedezte, hogy az állatok képesek munkaeszközök készítésére. Kutatásaival lehetővé tette a csimpánzok és az emberi magatartás gyökereinek mélyebb megismerését. Jane Goodall az avatóünnepség előtt a TTK-BTK Ifjúság úti konferenciatermében tartotta díszdoktori székfoglaló előadását.
 
ELKÉSZÜLT A DEBRECENI EGYETEM IPARI PARKJÁNAK megteremtését célzó beruházás első üteme. Magyarországon eddig még nem volt példa arra, hogy egy felsőoktatási intézmény saját tudományos ipari parkot létesítsen. A Debreceni Agrártudományi Egyetem még 1999-ben elindította az egyetemi ipari programot, hogy közelebb hozza a felsőoktatásban meglévő infrastruktúrát és szellemi tőkét a gazdasági élet szereplőihez. Március elejére pályázati forrásokból elkészült az ipari park alapinfrastruktúrájának első üteme, amely magában foglalja az ivóvízhálózat, a szennyvízcsatorna, a csapadékvíz-elvezetés és gázhálózat, valamint a hírközlési és informatikai alépítmény kialakítását, valamint egy majd félezer méteres út kiépítését közvilágítással együtt.
 
PARÁZS HANGULATÚ KAMPÁNY UTÁN parázs hangulatú rektorválasztást tartottak Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Főiskolán. A tisztségért az előző rektor, Gadányi Károly és a Filozófiai és Társadalomelméleti Tanszék vezetője, Tallár Ferenc szállt harcba. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Tanácsa végül a két és félórás ülés után, titkos szavazással 17-6 arányban Gadányi Károlyt szavazta meg rektornak újabb három évre. A titkos szavazást megelőzően azonban valamennyi hozzászóló nyíltan kimondta, kire szavaz majd. Az intézmény hallgatói korábban állítólag aláírásgyűjtést indítottak a rektorváltásért, ám a hallgatói önkormányzat hét tagja egységesen Gadányi Károly mellett szavazott.
 
HÚSZ DARAB NOKIA 6630-AS MOBILTELEFONT és 27 db teszt SIM kártyát adott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének a Nokia cég. Az ajándékozás célja a mobil operációs rendszerek és alkalmazások oktatására kialakított laboratórium felújítása. A MBE és a Nokia együttműködése immár hét évre tekint vissza. A cég eddig több mint 100 millió forint értékű kutatás-fejlesztési és oktatási támogatást nyújtott az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéknek.  A kutatás-fejlesztés területén nemzetközi szinten is egyedülálló képzést biztosító „Szoftverfejlesztés Mobil Eszközökre” című, választható tantárgyat másfél éve indította a Nokia a BME-vel közösen. A tárgy keretében a hallgatók megismerkedhetnek a mobiltelefonokra történő szoftverfejlesztés alapjaival.
 
TÖRTÉNELMI STRATÉGIAI JÁTÉK KÉSZÜLT diákok számára. A tervezők célja, hogy közelebb hozzák a történelmet a diákokhoz, és átélhetővé tegyék számukra az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc történéseit. A Hydrogame programozócsoport által elkészített történelmi stratégiai játék a magyar forradalom és szabadságharc elemeire épül. A szoftvert a programozók történészek bevonásával készítették. Igyekeztek hűek maradni a történelmi tényekhez, ezért korabeli metszetek, térképek és dokumentumok alapján dolgoztak. A játék ingyenesen letölthető a www.48.sulinet.hu oldalról, így bárki számára hozzáférhetővé válik a stratégiai program, amely vagy a gép ellen (magyar vagy osztrák-orosz ellenféllel), vagy egy másik játékos ellen játszható a hálózaton.
 
SZABVÁNYKERESŐ RÉSSZEL BŐVÜLT a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kari Könyvtára. Az adatbázis elsősorban műszaki és építésügyi szabványokról ad információt. A katalógus menüje a szabványok típusa, száma, a kiadás éve és a szabvány címe szerinti keresést tesz lehetővé. A pécsi adatbázis jelenleg mintegy 16 ezer szabványt tartalmaz, de 2005 végéig a könyvtár szabványtárának teljes állományát szeretnék kereshetővé tenni.
Bezár