2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  14. szám - 2005 szeptember 26.  --  Egyetemi élet
Évkezdő buli gólyáknak
A késő őszi gólyabál előtt hagyományteremtő szándékkal Gólyafesztet szervezett a RádióE csapata szeptember utolsó hétvégéjén. A kétnapos buli nemcsak a friss egyetemistáknak kínált kikapcsolódást, de az amatőr tehetségek is fellépési lehetőséghez jutottak.
Gólyabálunk már van. A felsőbbévesek már otthonosan mozognak itt, és elnéző mosollyal szemlélik a kötelező öltönyben feszengő, illetve a magas sarkú cipőben és kisestélyiben botladozó elsősöket, akik azt próbálják meg elhitetni egymással, hogy jól érzik magukat. Előfordulhat, mert ízlések és pofonok… A gólyatábor más, mert kötelező dolgok nélkül elszabadul a pokol. A lehető legjobb értelemben. Máig emlegetjük, hogy anno…, de nem minden történet publikus.
Az összegyetemi gólyatáborról lemaradtunk, mert már évek óta nincs, pedig az éltesebb korúak beszámolója szerint felejthetetlen élményeket nyújtott. Gólyafesztünk meg még nem volt. Eddig.
Ahogy az lenni szokott a nagy ötletek egy pohár sör mellett születnek. Így alapította meg néhány egyetemi hallgató a RádioE-t, és így született meg a valaha volt legendás összegyetemi gólyatáborok hangulatát megidézni kívánó Gólyafeszt ötlete.
 
A progressive-é és a drumm and bass-é volt a főszerep. Fotó: Segesvári Csaba
 
Adott egy üres ingatlan, egy, a tehetségeket felkaroló helyi rádió, megvannak a megfelelő szponzorok, a média, és kész a fesztivál.
A szeptember 23-24-én megrendezett Gólyafesztnél mindez megvolt. A háromhetes szervezést igénybe vevő happening saját lábon áll. Nincs mögötte egyetemi intézmény, mert a szervezők csupán annyi támogatást kértek, hogy a kari HÖK-ök reklámozzák a diákjaiknak: ez a rendezvény lehetőséget ad az elsősöknek arra, hogy a gólyabál kötelező ceremóniáit hanyagolva is megismerkedhessenek egymással. Mindenképpen figyelemreméltó kezdeményezés, ami remélhetően hagyománnyá válik majd, mert hiába a gólyatábor és a gólyabál, elsősként, főleg az első hónapokban, minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy minél több arcot ismerj meg. Mert a hosszú öt év során nem árt, ha akad valaki, akivel bulizhatsz egy jót. Ahogyan a szervezők elmondták, a zenekarok kiválasztásánál az volt a fő koncepció, hogy ehető legyen a zene, ezért igyekeztek olyan tehetséges fiatal szegedi zenekarokat a színpadra állítani, akik már bizonyítottak. Így idén a meghívott zenekarok, többek között a Friday’s Dust, a Real Lies, az NSZK és az Ikrek mellett a progressive-é és a drumm and bass-é volt a főszerep. Ahogy a kecskeméti Hirösundergrundon, itt is a nagyközönség számára még ismeretlen dj-k törték az ütemet. Az eredmény ugyanaz: nem kell a húzónév, mert a kezdők ebben a stílusban sokszor többet tudnak mutatni, mint a nagyok.
N. T.
Bezár