2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  15. szám - 2005 október 3.  --  Hangsúly
(Képző)művész
Van-e olyan, akit még ne bűvölt volna el egy hangverseny, aki ne bámult volna tátott szájjal egy festményre vagy szoborra, aki ne élt volna át mindent elsöprő katarzist egy-egy színházi vagy operaelőadás után? Talán nem is tudjuk, mit köszönhetünk a művészetnek, a művészeknek. De művésznek vajon születni kell, vagy tanulás és gyakorlás útján válik azzá valaki? Aligha képezheti vita tárgyát, hogy elengedhetetlen a tehetség, a született zsenialitás, de legalább ilyen fontos a megfelelő képzés is. E heti Hangsúly rovatunkban a magyarországi művészeti képzés helyzetét vettük górcső alá, különös tekintettel a művészeti felsőoktatásra.
Magyarországon a művészeti felsőoktatás az e célra szakosodott egyetemeken vagy főiskolákon zajlik (lásd lenti cikkünket). Néhány esetben azonban a felsőoktatási integráció lenyelt egy-egy intézményt, mely egy integrált universitas karaként működik tovább. Ez történt Szegeden is.
Ha Szegedi Tudományegyetem és művészeti képzés, akkor mindenkinek a „konzi“, vagyis az SZTE Zeneművészeti Főiskolai Kara ugrik be elsőként. Persze nem véletlenül. A szó szoros értelmében vett művészképzés egyedül ezen a főiskolai karon folyik egyetemünkön. Akadnak persze olyan tanszékek vagy szakok más karokon is (elsősorban a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karon és a Bölcsészettudományi Karon), amelyek a fő képzési irányuk mellett művészeti tartalmakat is közvetítenek a hallgatóknak, s ahonnan szintén adott a lehetőség a művészi pályára kerüléshez. A legjobb példa erre a JGYTFK Ének-zene, illetve Rajz-Művészettörténet Tanszéke.  
A Zeneművészeti Főiskolai Kar 22 főiskolai és 17 egyetemi szintű szakon folytat képzést. Az egyetemi képzéssel hangszeres művész (fagott, fuvola, gordon, gordonka, hárfa, harsona, hegedű, klarinét, kürt, mélyhegedű, oboa, orgona, trombita, tuba, ütőhangszer, zongora) és énekművész diplomát, míg a főiskola nyolc félévének elvégzése után hangszertanár és kamaraművész diplomát lehet szerezni. A ZFK főigazgatója szerint a művészképzés sajátosságainál fogva az itteni képzés nem hasonlítható össze a más karokon folyó képzésekkel.
 
 
Csak az tudja jól tanítani, aki maga is műveli a szakmát. Fotó: Segesvári Csaba
 
– Például az ének-zene tanár szak a közismereti oktatás részét képező ének tantárgy oktatására képez szakembereket, akik pályájuk során a közoktatás keretében valamennyi tanköteles gyermek számára közvetítik a zene értékeit. Ettől teljesen eltérő a zeneművészeti szakképesítéssel rendelkezők feladata, akik egyéni oktatás keretében – a zene iránt fogékony, zenetanulást önként választó gyerekekkel – ismertetik és szerettetik meg az aktív zenélést. Jelentős a különbség a két területre való felkészülésben is. Míg a művészeti szakok esetében az egyéni és a csoportos órák aránya 90-10 százalék, addig a művészetközvetítő szakokon ennek fordítottja igaz – fogalmaz Kerek Ferenc.
Ugyanakkor nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy sokan lettek énekes előadók a JGYTFK ének-zene szakjának elvégzését követően is, elég csak Vajda Júliára vagy Pintér Eszterre gondolni. – A szó szoros értelmében nem folyik művészképzés az Ének-zene Tanszéken, már amennyiben művészeket egyáltalán lehet képezni. A mi elsődleges feladatunk az énektanárok képzése. De óhatatlan, hogy vannak kiváló képességű hallgatóink, akikből előadók, általában énekesek lesznek. Ez persze egyáltalán nem véletlen, mert a hangszeres művészképzést nagyon korán el kell kezdeni: már hét-nyolc évesen hozzá kell fogni a hangszeres tanulmányokhoz, ha valaki igazán sokra akarja vinni ebben a szakmában. Az énekeseknél más a helyzet: nem kizárt, hogy valaki tizennyolc évesen elkezd énekelni, s huszonkét évesen világhírű művész lesz – mondja Maczelka Noémi tanszékvezető.
Az Országos Művészeti Diákköri Konferencia idei országos döntője bizonyította, jó úton haladnak a szegedi művészjelöltek. Az ének tanszék hallgatói négy díjat nyertek: az énekes előadóművészi kategóriában első, a kamaraénekesi kategóriában második díjat zsebeltek be. Ugyancsak kiválóan szerepeltek a rajz tanszék diákjai: egyebek mellett három kategóriában is az első helyen végeztek.
Aranyi Sándor, a tanszék vezetője viszont Maczelka Noémihoz hasonlóan nem elsősorban művészképzőnek tartja a rajz tanszéket, hiszen itt is a tanárképzés a cél. Viszont minden évben akad egy-két tehetségesebb gyerek – mondja –, akikből később művész válik, ha van hozzá elég energiájuk, kitartásuk. A főiskola és a tanárok annyit tehetnek mindehhez hozzá, hogy ők adják az alapokat, melyekre a fiatal művésztanonc építkezhet.
– Mi itt a tanszéken azt tartjuk, hogy csak az tudja jól tanítani, aki maga is műveli a szakmát – teszi hozzá a tanszékvezető, aki maga is festőművész. Aranyi Sándor szerint a művészképzés rendkívül anyag- és költségigényes, éppen ezért legmagasabb normatívába tartozik. A támogatás azonban csupán az alapok biztosításához elég. Majdnem mindent maguknak a hallgatóknak kell beszerezniük. Ez komoly anyagi terhet ró rájuk. A műhelymunkákhoz a főiskola adja az anyagokat.
Mindezek ellenére komoly érdeklődés figyelhető meg rajz szak iránt. Az elmúlt három-négy évben tízszeres túljelentkezést regisztráltak. Hasonló a helyzet a Zeneművészeti Főiskolai Karon: az intézmény országos elismertségét jól példázza, hogy idén hatszoros volt a túljelentkezés, az ország minden pontjáról és a határon túlról is érkeztek felvételizők. Az itt tanulóknak számos rendezvényen és hangversenyeken áll módjukban számot adni tehetségükről és tudásukról. A magas színvonalú és sokrétű képzés finanszírozásához sok segítséget kapnak a várostól, a Nemzeti Kulturális Alapból, a Nemzeti Színháztól, a Szimfonikus Zenekartól és az egyetemtől is, melyek elsősorban nem anyagi jellegűek. Mindazonáltal a képzés színvonalának megőrzése érdekében Kerek Ferenc szerint mindenképp fontos volna a három éve változatlan szintű hallgatói normatívák átgondolása.
A művészképzés sem mentesülhet a tömegképzéssel járó problémák, nehézségek alól. Aranyi Sándor intő jelnek tartja, hogy a rajz szakon is előfordul, hogy 36 helyet hirdetnek meg, de többet vesznek fel a normatíva miatt (45-öt). Ráadásul gyengébb képességekkel érkeznek a diákok, mint korábban. Azaz: a rendszer alulról ropog, az általános iskolák és középiskolák művészeti jellegű oktatása felől. 
 
 
 
Bezár