2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2005  --  15. szám - 2005 október 3.  --  Hangsúly
Milyen a művészeti képzés Szegeden?
Fekete Ica (BTK német III.). A különböző művészeti képzések felépítéséről sajnos nem sokat tudok. Viszont megnyugtatónak tartom, hogy nem kellene Budapestig rohannom, ha úgy döntök, hogy a zenével vagy a képzőművészettel szeretnék foglalkozni, hiszen Szegeden is vannak alternatívák. Öt évig tanultam zongorázni, amit a gimnáziumi tanulmányaim miatt abbahagytam. Azóta bánom ezt a döntésemet, mert a zene rendbe teszi az ember lelkét, nem beszélve arról, hogy az alapműveltséghez tartozik, hogy az ember tudjon kottát olvasni.
 
Gál Szilvia (BTK német V.). Én több éve fuvolázom, és a szegedi Király-König Péter Zeneiskola után Békéscsabán, majd érettségi után három évig a grazi Kunstuniversitäten tanultam zenélni. Rengeteg kurzusra jártam az országban és külföldre is, tehát annak, aki zenét akar tanulni, minden adott. Itt Szegeden, egy idő után egyfajta önképzőkört kell kialakítania annak, aki komolyan akar foglalkozni valamivel. Meg kell keresni azokat a tanárokat, akiknek ad a véleményére és be kell járni a kurzusaira. Koncertet szervezni egészen más. Könnyebbséget jelent az, ha áll valamilyen intézmény a hátad mögött. Nekem eddig szerencsém volt, hiszen meg tudtam oldani egyedül is a fellépéseket, pláne, hogy olyan kiváló zongorakísérőm van, mint Pethő Villő.
 
Erdélyi Sára (JGYTFK rajz-művelődésszervező III.). A művészeti képzés színvonalát megfelelőnek tartom a szegedi iskolákban, gondot csupán az jelent, hogy nincs elég választási lehetőség. Ha elindul a bolognai rendszer, akkor talán lehetőségünk lesz szakirányokat választani. Jelenleg kétféle szakirány van a rajz tanszéken, a művészettörténet, illetve a festészet. Remélem, ez bővülni fog, mert ha az ember komolyabban akar foglalkozni valami mással, akkor Budapesten is fel kell magát találnia.
 
Kószó Artemisz (JGYTFK tanító szak I.). Művészettel foglalkozni Szegeden nagyon sok helyen lehet. Bár az elsőéveseknek külön tájékoztatót erről nem tartottak, mégis tudunk róla. Engem különösen a népművészet érdekelne, de pont erről, illetve az ehhez kapcsolódó művészeti képzésről, csoportokról nem tudok sajnos semmit.
 
Varga Ákos (ZFK zongora I.). Középiskolába ide jártam a konzervatóriumba, és azért a szegedi továbbtanulás mellett döntöttem, mert a főtárgy-tanáromnál, Zsigmond Zoltánnál, mindent meg tudok tanulni, amit meg kell még tanulnom. Az egyéb művészeti képzésekről, például arról, hogy milyen a képzés színvonala a rajz tanszéken mondjuk, nem tudok nyilatkozni, mert nem ismerem ki magam benne.
 
Bezár