Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A nyelvi lektorátus tizenkét tanára a Diszlexia és az idegennyelv-oktatás című tréningen nemcsak frontális előadás keretében szerzett ismereteket a diszlexiáról és ennek hátteréről, hanem interaktív munka keretében saját módszertani elképzeléseik is gyökeret verhettek. Ez azért is igen fontos, mivel a Szegedi Tudományegyetemen már idén ősztől indultak diszlexiások számára meghirdetett nyelvi kurzusok.

A diszlexia nevű tünetegyüttes pontos meghatározása (egyelőre) erősen vitatott, hiszen többféle problémakör közös elnevezése, továbbá különböző országokban másként definiálják a diszlexiát és az azt kísérő zavarokat. Az azonban elmondható, hogy a diszlexia specifikus olvasás(i-)tanulási nehézség, mely egyéb készségeket is érinthet.

A Szegedi Egyetem kérdéseire Sarkadi Ágnes és Vámos Gabriella válaszolt a továbbképzés második napján.

S. Á.: Az első napon a diszlexiáról beszéltünk, orvosi szakvéleményeket mutattunk meg, áttekintettük a jogi ismereteket, tisztáztuk, milyen nyelvvizsgakedvezményekre jogosultak a diszlexiás hallgatók, illetve velük készített interjúkat olvastunk el, hogy minden résztvevő átlássa, milyen nehézségekkel kellett a megküzdeniük a diszlexiás hallgatóknak, mire eljutottak idáig – elég sok negatív élmény éri őket általános és középiskolában.

V. G.: Ma a készségfejlesztés volt soron,bemutattuk, hogy a diszlexiásoknak milyen problémáik vannak az olvasás, nyelvtan, szótanulás, helyesírás, hallás utáni szövegértés és a beszéd fejlesztése terén. Ezt követően a következő nap feladatokat fogunk gyártani.

S. Á.: Ma adtunk ötleteket arra, hogy épül fel a képzés, milyen tanítási módszereket tudnak alkalmazni, holnap pedig arra kerül sor, hogyan tudják mindezeket a tanítási gyakorlatukban kamatoztatni a tanárok.

S. Á.: Csak becslések vannak erre vonatkozóan, nagyjából 5–15% között van a számuk. A legelfogadottabb arány ez, de mivel nyilvántartás nincs, pontosan nem lehet tudni. Mondhatjuk úgy, hogy szinte minden tanteremben ül legalább egy diszlexiás tanuló.

V. G.: Azt fontos hangsúlyozni, hogy a diszlexia nem betegség, hanem állapot. Azok, akik így élnek, idővel úgy alakítják ki saját életvitelüket, hogy ezzel együtt tudnak élni. Ez persze függ a súlyosságtól is. A súlyosabb fokozatú diszlexia aránya 4–5 %.

S. Á.: Már óvodában is kiszűrhető, hogy ki az, aki diszlexia-veszélyeztetett, illetve vizsgálják ezt az iskolaérettségi vizsgálatokon is. A most hallgató- vagy felnőttkorú személyeknél gyakran nem történt meg ennek felmérése az alsóbb fokú oktatás során, ők az igazságügyi orvosszakértőhöz fordulhatnak diagnosztizálásért. Erről bővebb tájékoztatást kaphatnak az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban, amely meg is szervezi a vizsgálatot. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki diszlexiás, különböző engedményekre jogosult, például nyelvvizsga-kedvezményre, mely a diplomához elengedhetetlen – így lehetősége van arra, hogy csak szóbeliznie kelljen, vagy letegye az egész vizsgát, de több idő álljon rendelkezésére, esetleg a helyesírása ne számítson.

S. Á.: Volt egy diákom, akit ide vettek fel orvosi egyetemre. Ezt megelőzően hozzám járt angolórára, ő mesélt arról az életvezetési tanácsadóban, hogy diszlexiás, de van nyelvvizsgája. Így vette fel velünk a kapcsolatot az életvezetési tanácsadó, hogy nem tartanánk-e továbbképzést, mivel ez év őszétől a Szegedi Tudománygyetemen nyelvórák indultak diszlexiások számára.

S. Á.: Úgy képzeltük, hogy ez egy háromnapos projektképzés, ebből kell kiindulni. Aztán ha további kérdések vagy a konzultáció igénye merül fel, akkor felvesszük a kapcsolatot. Igazából azonban az, hogy hogyan közelítsük meg a diszlexiások problémáit, elhangzott – a további teendő ennek átültetése a gyakorlatba. Ilyen típusú tréning úgy gondolom, nem lesz, de amennyiben felkérés érkezik, szívesen tartunk más felsőoktatási intézmények nyelvtanárainak további előadásokat, tréningeket. Az ELTE-n tartott kurzusunk során (Diszlexiás nyelvtanulók) megpróbáljuk felkészíteni a hallgatókat arra, hogy pedagógusi pályájuk során hogyan tudnak hatékonyan megküzdeni ezzel a feladattal. Emellett általános és középiskolákba látogattunk el, ahol informáljuk a tanárokat a diszlexiás hallgatókról – ezek az előadások sokkal rövidebbek voltak. Nagy örömünkre szolgált, hogy ezúttal három nap állt rendelkezésünkre, hiszen az interakció sokkal hatékonyabbá teszi az előadást.

S. Á.: Sokkal lassabban fog nyelvet tanulni, sokkal lassabban lesz sikeres. Bizonyos módszereket be kell iktatni a tanulási folyamatba, amelyek viszont sok időt igényelnek.

V. G.: Egy-egy tananyagot sokkal többször át kell ismételni, mire teljesen fel tudja dolgozni a hallgató a szerzett információkat.

V. G.: Azt szokták mondani, ha valaki úgy tanít, ami hatékony a diszlexiás hallgatóknak, annak nem szenvedi kárát a tanulócsoport sem. Vannak bizonyos alapelvek, amik mentén a tanítás során haladni kell, a módszerek tekintetében ez persze életkorfüggő is. Ilyen alapelv az, hogy nagyon sok ismétlésre van szükség, lassabban kell haladni, egyfolytában gyakorolni, visszatérni. Figyelni kell arra, hogy a nyelvet nagyon apró részletekben tanítsuk, mindent szabályokkal támasszunk alá. A szótanulásban nagy segítséget nyújtanak a képek vagy mozgás kapcsolása a szavakhoz. Hasonló kifejezéseket semmi esetre sem szabad egyszerre megtanítani, hiszen az előhívja a homogén gátlást, amely természetesen működik a nem diszlexiásoknál is.

S. Á.: Az a lényeg, hogy minél több érzékszervet próbáljuk bevonni a tanítási folyamatba. Ahogy Gabi is mondta, a képeknek és a mozgásnak nagy szerepe van. Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen kedvezményekre jogosultak a nyelvvizsga teljesítése közben a hallgatók, mert feleslegesen nem érdemes a helyesírásra sok időt fordítani, ha azt nem értékelik. A diszlexiások nyelvtanulásakor nem jó megoldás, ha ismeretlen szavakat tartalmazó szöveget adunk a kezükbe, először a fontosabb idegen szavakat kell megmagyarázni nekik, csak ezt követheti a teljes szöveggel való ismerkedés. Így nem rögzül benne félreolvasott kifejezés. Tehát mindenben a fokozatosság a legfontosabb.

V. G.: A gondolattérkép módszere azért kiváló, mert a diszlexiások holisztikusan könnyebben dolgoznak fel információt, tehát az egész képet egyszerre, nem lineárisan, mint a könyvek tartalomjegyzéke. A gondolattérképet saját logikájuk szerint építik fel, rendezik be.

S. Á.: Miközben olvassa a szöveget, megpróbálja felvázolni, lerajzolni azt, szavakat ír bele, struktúrát ad neki. Amíg ez elkészül, többször is átolvassa a szöveget, így nagyon sok információ megmarad benne. Ezzel szemben, ha nem rajzol gondolattérképet, még többször kellene átolvasnia, ami a tizedik alkalom után már igen unalmas. Így viszont az övé lesz, az ismétlés alkalmával pedig tudtuk kontrollálni a hibákat.

V. G.: Ez a tanulási folyamat során is nagyon sokat segít, hiszen színeket, eltérő betűméretet használ, a saját logikai világa szerint rendezi be a papírlapot, miközben szavakat tanul. Ezzel a módszerrel nyelvtani szabályok is hatékonyan elsajátíthatóak vagy többszáz oldalas olvasmányok is feldolgozhatóak. Nyelvvizsgára való készülés során is alkalmazzuk, például képleíró feladatok esetén.

V. G.: Ez a különbség a diszlexiás és nem diszlexiás gondolkodásmódja között. Nekik például sokat segít, ha az óra elején egyben látják, hogy az miről fog szólni; a végén pedig újabb összefoglalással tudatosítjuk ezt újra.

S. Á.: Általában vizuálisabbak. Ettől még a kisebb részletekkel, a betűkkel, betűelemekkel lehetnek gondjaik, de általánosságban igen.

V. G.: Vannak nagyon híres diszlexiások, Picasso vagy Walt Disney; sok híres színész…

S. Á.: … vagy az Ikea alapítója, Anthony Hopkins, Whoopy Goldberg. Ez is bizonyítja, hogy vannak tehetséges diszlexiások és kivételes dolgokat képesek csinálni, ez növeli az önbizalmukat is.

V. G.: Fontos hangsúlyozni, hogy ennek nincs köze az intelligenciához és azt mi is valljuk, hogy ez nem egy tanulási zavar, hanem egy tanulási különbség. Arról van szó, hogy ők máshogy tanulnak, így olyan módszerekkel kell segítenünk nekik, amik számukra megfelelőek. Senki nem buta, rossz, lusta, hanem egyszerűen diszlexiás; vannak dolgok, amik neki nem (úgy) mennek, így ezt máshogy kell megközelíteni.

S. Á.: Vannak apróbb taktikák, amivel nagyon meg lehet könnyíteni a helyzetüket. Ilyen az, ha nem fehér lapon, hanem színesen található a szöveg vagy nagyobb a betűméret. Emellett a betűtípus is fontos, a Times New Roman egyáltalán nem megfelelő a diszlexiásoknak, sokkal jobban tudják olvasni a kevésbé díszített Arialt vagy Verdanát. A sorkizárt szövegek sem szerencsések az ő esetükben.

V. G.: Egy ilyen tréning során fontos, hogy attitűdöt kell formálnunk, a harmadik nap végére elméletben készen kell állniuk arra, hogy diszlexiásokat tanítsanak ezek a pedagógusok. A szemléletmódbeli változásnak nagyon nagy szerepe van, ez indítja el a folyamatot – annál is inkább, mert a tanár-diák kapcsolat a szülő-gyerek kapcsolatra hasonlít. Egyáltalán nem mindegy, hogy a tanár figyel-e azokra az apróságokra, amik neki nem kerülnek sok idejébe (sárga papírlapra Verdana betűtípus) – a gyereknek azonban sokkal-sokkal jobb lesz.

V. G.: Pár évvel ezelőttig sokkal kevesebb szó volt a diszlexiáról, nagyjából száz éve van egyáltalán neve. Attól azonban, hogy most már van rá egy kifejezés, a tanárképzések még sokszor nem vesznek róla tudomást, mint feladatról vagy átsiklanak felette. Érdemes tehát sok mindennek utánanézni.

S. Á.: Főként, hogy szinte minden osztályban ül legalább egy diszlexiás gyerek ma Magyarországon. A legtöbbet az odafigyelés és az elfogadás jelenti, így fog tudni neki segíteni. Nem sok képzés van ma, ami ezzel foglalkozik. A mi kurzusunk mellett létezik a Gyarmathy Éva által szervezett hatvanórás akkreditált tanfolyam – ami ugyan igen ritkán indul, de most novemberben éppen lesz egy ilyen lehetőség –, ott is nyelvspecifikusan foglalkoznak a kérdéssel. Ezeket követően már sikerrel lehet venni az akadályokat, legalábbis el lehet indulni. A módszerek nem bonyolultak vagy nehezen tanulhatóak; inkább szemléletváltást jelent és az óra átstrukturálását: lassabb haladást, sok ismétlést, kisebb tananyagrészek feldolgozását vagy olyan lépések beiktatását, amik a nem diszlexiásoknál magától értetődőek. Mindenkinek meg kell próbálnia diszlexiásokat tanítani tudni, mert ők vannak és lesznek az oktatásban. Gyarmathy Éva úgy véli, sok tényezőtől egyfolytában nőhet a számuk. Ilyen az, hogy a mai gyerekeket egyoldalúan sok vizuális élmény éri (tévé, számítógép), ugyanakkor ritkán olvasnak nekik meséket, a szüleik is ritkán dobálják fel őket kiskorukban a levegőbe, így nagyon sok természetes neurológiai fejlesztés kimarad az életükből. Ez nagyon érdekes elgondolás.

V. G.: Amikor nagyon keveset olvasnak fel egy gyereknek, nem fejlődik a képzetalkotása, mely később az olvasástanulás során nagyon hiányzik. Számos más tünettel is együtt járhat a diszlexia, ilyen a hiperaktivitás, figyelemzavar – ezeknek mind lehet az is a kiváltó oka, hogy egy mai gyerek rengeteg vizuális ingert kap, amit nem mindig tud sikeresen feldolgozni. A villogó, folyamatosan mozgásban lévő képeket sokszor nehéz lehet feldolgozni, így a képértelmezés nem fejlődik megfelelően.

S. Á.: Igen, igen, nagyon jól. Jó, hogy ilyen sok időt tölthettünk az intézet nyelvtanáraival. Nagyon örülünk, hogy ide jöttünk. Jól érezzük magunkat, és fontosnak tartjuk, hogy hasznos tudást adunk át. 

Az Esélyegyenlőség a nyelvtanulásban kutatócsoport munkája figyelemmel kísérhető a http://esely.elte.hu oldalon.

A Szegedi Tudományegyetemen tanuló speciális képzési igényű hallgatók az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban tájékozódhatnak a fent említett nyelvi képzésről és további szolgáltatásokról.