Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Mi­ért ját­szik az utób­bi idő­ben a Kispál és a Borz egy­re po­pu­lá­ri­sabb ze­nét?
– Nem a ze­ne lett po­pu­lá­ri­sabb, ha­nem az együt­tes köz­is­mer­tebb, mert ha Ma­gyar­or­szá­gon so­ká­ig csi­nálsz va­la­mit, előb­b-utóbb ész­re­ve­szik. Egy ze­ne­kar éle­té­ben min­dig az a leg­iz­gal­ma­sabb, ami­kor meg­ta­lál­ja a sa­ját hang­ját. A Kispál in­du­lá­sa­kor ku­ri­ó­zum­sze­rű volt, ma pe­dig olyan is­ko­la vagy ze­nei nyelv, amit so­kan be­szél­nek. Nem va­gyok a po­pu­la­ri­tás el­len, nem hi­szem, hogy ­ha va­la­mi nép­sze­rű és kön­­nyeb­ben kó­dol­ha­tó, az rossz. Sőt, jó pop­szá­mo­kat sok­kal ne­he­zebb ír­ni, mint na­gyon al­ter­na­tív­nak len­ni. Más­rész­ről nem na­gyon ér­de­kel. Nem gon­do­lom, hogy a mos­ta­ná­ban ké­szült da­lok job­bak vagy ros­­szab­bak azok­nál a ré­gi szá­mok­nál, ami­ket ma még tu­dunk ját­sza­ni – sok már nem olyan jó, nem ak­tu­á­lis vagy nem vál­lal­ha­tó a szö­ve­ge, fá­radt. A Kispál-élet­mű nem hi­bát­lan, vi­szony­lag sok kö­ze­pes szá­mot ír­tunk, ta­lán ke­vés ros­­szat, de azt biz­tos, hogy rit­ka a na­gyon jó. A ma­gyar pop­ze­ne alap­ve­tő jel­lem­ző­je, hogy ke­vés az iga­zán ki­csi­szolt és erő­tel­jes dal. Az, hogy va­la­mi po­pu­lá­ris-e vagy sem, ne­kem nem je­lent sem­mit. Va­la­mi jó vagy rossz, de a po­pu­lá­ris nem fel­tét­le­nül rossz. Ha sze­rin­ted jobb da­lo­kat ír­tunk ré­gen, az­zal tu­dok mit kez­de­ni, de az nem igaz, hogy a mos­ta­ni­ak rosszak. Ha an­­nyi po­pu­lá­ris dalt ír­tunk vol­na, ak­kor ben­nün­ket ját­szott volna a Slá­ger Rá­dió.

Lovasi András a napokban kétszer is játszott Szegeden. Fo­tó: S. Cs.

– A Slá­ger mint a po­pu­la­ri­tás mér­cé­je?
– Ha na­gyon ki akar­juk élez­ni a kér­dést, igen. Van egy­faj­ta szer­kesz­tő­sé­gi íz­lés, ami alap­ján be le­hetett ke­rül­ni a Slá­ger­be vagy a Da­nu­bi­us­ba: hang­zás, po­pu­la­ri­tás, at­ti­tűd; egy má­sik­kal a Pe­tő­fi­be.
– Mi­lyen al­ter­na­tí­vát je­len­tett a Csík ze­ne­kar­ral dol­goz­ni?
– Az a Csík mun­kás­sá­ga, mi nyers­anyag­ként hasz­ná­lód­tunk. Bár ter­mé­sze­tes­nek kel­le­ne len­nie, a ha­zai pop­ká­non­ban nem szok­vá­nyos, ha egy folkzenekar mai da­lo­kat ját­szik. Rá­adá­sul úgy, hogy at­tól nem áll fel min­den­ki­nek a há­tán a szőr, vagy akár még job­bak az ere­de­ti­ek­nél. Leg­fel­jebb an­­nyi­ban kö­zös ügyünk, hogy rész­ben az én öt­le­tem volt, hogy a Csík el­in­dul­jon ezen a pá­lyán, de hogy el­in­dul­tak, az ő ér­de­mük. Ez na­gyon ké­nyes ös­vény, ne­héz úgy csi­nál­ni, hogy íz­lé­ses és öna­zonos ma­radj, és ne le­gyél gic­­cses – ne­kik si­ke­rült, mert na­gyon alá­za­tos, sze­rény és szeretet­teli em­be­rek­ről van szó.
– És a Kis­csil­lag?
– A Kis­csil­lag elég po­pu­lá­ris ze­ne­kar, és ha a ze­nei meg­ol­dá­sa­it néz­zük, egy­ér­tel­mű­en sok­kal cél­ra­tö­rőbb, egyér­tel­műbb és csu­pa­szabb, mint a Kispál. A dal­szer­zői at­ti­tű­dö­met je­len­leg itt sok­kal in­kább meg tu­dom va­ló­sí­ta­ni, a Kispál­ban má­sok öt­le­te­i­ből csi­ná­lok da­lo­kat. Mind­ket­tő más­képp mű­kö­dik, más ki­hí­vá­so­kat és le­he­tő­sé­ge­ket je­lent. Ma már na­gyon ne­he­zen tud­nám el­kép­zel­ni, hogy egye­dül csak a Kispál­ban ze­nél­jek. Ezt je­len­ti a Kis­csil­lag.
– Ez elő­re­mu­ta­tóbb az ön szá­má­ra?
– Egy­sze­rű­en csak ez ér­de­kelt job­ban az utol­só pár év­ben. An­nak ide­jén a Repub­lic tag­ja­i­val be­szél­get­tem ar­ról, hogy csi­nál­nék egy má­sik ze­ne­kart. Meg­döb­ben­tek, hogy jut ilyen az eszem­be, hi­szen a ma­gyar pi­ac nem tud­ja fel­dol­goz­ni, hogy egy­szer­re két együt­tes­ben játsz­­szon va­la­ki. Egy dzsessz­ze­nész ese­té­ben tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy ak­kor tud meg­újul­ni, új im­pul­zu­so­kat sze­rez­ni, ha má­sok­kal kom­mu­ni­kál. Ren­ge­teg min­dent kap­tam azok­ból a ba­rát­sá­gok­ból, ame­lye­ket más mu­zsi­ku­sok­kal kö­töt­tem, és na­gyon saj­nál­nám, hogy ­ha az egész éle­te­met ki­zá­ró­lag a Kispál és a Borz ze­ne­kar­ral töl­töt­tem vol­na va­la­mi fél­re­ér­tel­me­zett hű­ség, be­tyár­be­csü­let vagy ami­att, ne­hogy va­la­mi más le­gyen, mert az meg­za­var­ja a tisz­telt ra­jon­gó­kat. Igye­kez­tem min­dig va­la­mi olyat csi­nál­ni, ami ér­de­kelt. Ez tör­té­nik most is.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta