Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Lacit az érdekli, hogy Süsü él-e még, hiszen a jó királyfinak már gyereke is született, és vannak modernebb városvédők egy egyfejű sárkánynál.
Ahogy a televíziós meséket elnézzük, Süsü tulajdonképpen már nyugdíjba vonult vagy elpusztult, de az országos média ezt elfelejtette közölni. Zsófi erre azt mondja, hogy a sárkányok nem halnak meg, amit Bölcs Barátunk is támogat, mert szerinte nagyon egyszerű az egész. A sárkányok nem születnek, ezért nem is halhatnak meg. Minden sárkány él az idők kezdete óta, maximum Süsü most éppen nyaral.

 

A porcelánbabát október 6-án mutatják be a Bevárosi moziban.

 

De nem csak őt küldték el pihenni. Manapság nem találkozunk Mikkamakkával vagy Bruckner Szigfriddel a képernyőn. Miért is?
Muszáj volt megkérdeznünk a legilletékesebbet.
„Soha többé nem mentem vissza Rácpácegresre, ott maradtam a tündért vigyázni.
Őrzöm őt ma is, lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel.
Ne is próbáljatok rossz szándékkal közeledni hozzá! Nem engedhetem bántani.
Mert egy bolond levágta hat fejét, csak egy maradt neki. Erre az egyre vigyázzunk hát mindannyian. Lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel.”

/Lázár Ervin: A hétfejű tündér/

 

 

– A mesének van egy különleges tulajdonsága – mondta lapunknak Lázár Ervin. – Azzal, hogy irreális dolgok történnek benne, az igazsághoz való közelítése sokkal jobb, mint egy realista regénynek. Ha akar, elrugaszkodik a valóságtól, ha akar, nem.
A mesére mindig nagy volt az igény, ez sosem változik. De pont azért, mert nagy az igény rá, sokan úgy gondolják, hogy tudnak ebben a műfajban írni, vagy egyáltalán írni, ezért nagyon sok rossz meséskönyv, illetve felnőtteknek szóló próza jelenik meg. Pedig mesét írni nem könnyű. Ennek ellenére az írói szakmán belül sokan ma is degradálásként használják, lebecsülik, pedig a műmese éppen olyan irodalom, mint bármi más, ezért meg lehet ítélni, hogy mennyire színvonalas. Nehéz eldönteni, mennyire jó az, amit csinálok, csak remélem, hogy valami maradandót hagyok hátra, olyat, amire szüksége van az embereknek.
A műveim megírásában nagyon sokat segítettek a körülöttem lévő gyerekek. Fruzsina lányomtól ered Berzsián és Dideki ötlete, vagy a Szegény Dzsoni és Árnika, de, mivel valós élményalapja van a műveimnek, ezért a szereplőkben kicsit én is benne vagyok. A mesekönyveim közül éppen ezért Bab Berci a kedvencem, mert esetlen, ezért nagyon közel áll hozzám. A mesével nagy igazságokat lehet kimondani, de ezzel nincs mindenki tisztában. Én nem törekszem arra, hogy a mesékkel tanítsak, mert nem ismerem a nagy igazságokat. Csak ahhoz próbálok közelíteni, hogy a történeteim által a világ egy kicsit harmonikusabb legyen.

 

 

– A műveimből gyakran készült színpadi, rádiós vagy filmes feldolgozás. Ezek egy részének eredetijét még én írtam. A hangjátékok nagyon szórakoztatóak, szerettem foglalkozni velük, mert a műfaj olyan kihívásokat állít az ember elé, ami izgalmassá teszi az adaptációs kísérletet, hiszen csak párbeszédekből felépíteni egy történetet nem egyszerű dolog. A legtöbb művem túl verbális ahhoz, hogy színpadra állítható legyen, ezért az adaptációknál színházi szakemberek, rendezők, dramaturgok segítettek. Főként Lengyel Pál volt az, aki mindig arra biztatott, hogy foglalkozzam az átdolgozásokkal is.
A film más. Egy külön világ. Míg a rendezés vagy a hangjáték még hozzám tartozó dolog, addig egy film sokkal inkább lesz a rendezőé, mint az enyém.
A porcelánbaba című filmet Gárdos Péter a Csillagmajor című kötetem három novellájából, A bajnokból, A porcelánbabából és A keserűfűből rendezte meg. A Csillagmajor történetei a gyerekkorom színhelyén, a világ végi Rácegrespusztán játszódnak.  Nagyon sokáig, majdnem tizenkét évig kísérleteztem azzal, hogyan lehetne megírni egy felnőtteknek szóló könyvet.
Az ott élő emberektől gyermekként azt tanultam, hogy a mese és valóság nem egymás mellett, hanem együtt élnek. A könyvben szereplő személyek olyannyira valósak, hogy néhánynak még a nevét sem tudtam megváltoztatni, ezért eredeti nevén szerepel a történetekben. Nyilván ez másféle olvasatot adhat. A Csillagmajorban, mint általában a meséimben az emberek közötti kapcsolatról van szó, csak egy teljesen más megközelítésben, hiszen egy reális történet meseszerű fordulatokkal különös hangulatot teremt.
Ezért először nagyon féltem a szerintem megfilmesíthetetlen történetek feldolgozásától, de kellemesen csalódtam, mert Gárdos Péter nagyon jól megoldotta a dolgot, és nyugodtan vállalom fel, hogy az alaptörténet az enyém.