Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Szep­tem­ber­ben Ber­lin­ben jár­tunk, ahol az egész vá­ros a fal le­bon­tá­sá­nak a hu­sza­dik év­for­du­ló­já­ra ké­szül. A húsz év­vel ez­előt­ti no­vem­be­ri vas­be­ton­ha­tár-szét­zú­zás a szo­ci­a­lis­ta tá­bor vé­gét is je­len­tet­te.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő hi­deg­há­bo­rú egyik, ha nem leg­ke­gyet­le­nebb mo­men­tu­ma a ber­li­ni fal fel­épí­té­se volt: 1961 au­gusz­tu­sá­ban előbb szö­ges­drót­tal, ké­sőbb vas­be­ton­ból épült ha­tár­zár­ral vá­lasz­tot­ták el egy­más­tól a né­met fő­vá­ros la­kos­sá­gát. Az 1989-ig ál­ló ha­tár 125 em­ber éle­tét kö­ve­tel­te. Utol­só ál­do­za­tát a fal 1989. feb­ru­ár 6-án szed­te, Chris Guef­froy ba­rát­já­val pró­bált át­szök­ni Nyu­gat-Ber­lin­be – agyon­lőt­ték. Nem tud­hat­ta, ki­lenc hó­nap múl­va a rend­szer sa­ját sú­lyá­tól ös­­sze­om­lik. Em­lé­két töb­bek kö­zött a Bran­den­bur­gi ka­pu kö­ze­lé­ben fel­ál­lí­tott ke­rí­tés­re fe­szí­tett pa­pír­ke­reszt őr­zi.

Ber­lin ve­ze­té­se a '89-es őszi ese­mé­nyek hu­sza­dik év­for­du­ló­já­ra sza­bad­té­ri ki­ál­lí­tás­sal is ké­szült: az Ale­xan­der Plat­zon több száz, a fal bon­tá­sát, a Nyu­gat fe­lé nyi­tást meg­örö­kí­tő fény­ké­pet ál­lí­tot­tak ki azért, hogy sen­ki se fe­led­je a múl­tat. Nem­csak '89-ről, a fal ár­nyé­ká­ban töl­tött kö­zel negy­ven év­ről is tel­jes ké­pet kap­ha­tunk, ha vé­gig­sé­tá­lunk a pa­ra­vá­nok kö­zött. Klaus Wow­ere­it ber­li­ni pol­gár­mes­ter sze­rint a vér nél­kü­li for­ra­da­lom vé­get ve­tett a hi­deg­há­bo­rú­nak, Eu­ró­pa meg­osz­tott­sá­gá­nak.

Ber­lin­ben sé­tál­va fel-fel­tű­nik a fal egy-­e­gy ma­rad­vá­nya. Ha vé­gig­sé­tá­lunk a Check­point Char­lie-tól a Bran­der­bur­gi ka­pun át a Post­damer Platzig, az asz­fal­ton, a tér­kö­ve­ken ész­re­ve­het­jük: két sor­ba fek­te­tett tég­lá­kon az egy­ko­ri fal nyom­vo­na­lát örö­kí­tet­ték meg, mel­lé bronz­táb­lák­ba vés­ték a meg­osz­tott­ság szim­bó­lu­má­nak ne­vét, fenn­ál­lá­sá­nak ide­jét.

A Chek­point Char­lie ta­lán az egyik leg­hí­re­sebb ha­tár­át­ke­lő, mely ka­pu­ként szol­gált Ke­let és Nyu­gat kö­zött. Ma mú­ze­um, az egy­ko­ri ha­tár­őr­bó­dé mel­lett egy­más­sal pó­zo­ló ame­ri­kai és orosz egyen­ru­hás­ok szó­ra­koz­tat­ják az ide lá­to­ga­tó­kat. Ér­he­tet­len, so­kak­nak ta­lán bi­zarr, ahogy a ki­ra­kat­ban Brezs­nyev és Hrus­csov csó­ko­ló­zik, mi­köz­ben fi­a­tal lá­nyok pró­bál­ják meg­fej­te­ni: ki le­he­tett ez a két em­ber. A hí­res csó­kot pár euróért ha­za is vi­het­jük. A mú­ze­u­mot az utol­só szov­jet zász­ló és egy vö­rös csil­lag is dí­szí­ti, egy fal­da­ra­bot is ma­guk­hoz vet­tek, meg­őri­zen­dő az utó­kor­nak.

A Niederkirchen Strassén 200 mé­ter hos­­szan sé­tál­ha­tunk a fal men­tén: ami '89-ig el­vá­lasz­tot­ta a ber­li­ni­e­ket, ma ked­velt lát­vá­nyos­ság. Ke­rí­tés­sel vé­dik a lel­kes tu­ris­ták­tól – a szu­venír­gyűjtők ren­ge­teg kárt okoz­tak az­zal, hogy meg­pró­bál­tak egy-­e­gy da­ra­bot ki­tép­ni és ma­guk­kal vin­ni.

Húsz év­vel ez­előtt el­kép­zel­he­tet­len mó­don a fal két ol­da­lán – egy­más­tól alig pár mé­ter­re –, két idős hölgy ol­vas­sa, mi­ként fosz­tot­ta meg egy­más­tól a fal a né­met csa­lá­do­kat.

Ber­lin új­ra­éli tör­té­nel­mét, aki csak pár nap­ra lá­to­gat ide, a bő­rén is meg­ta­pasz­tal­hat­ja: a né­met fő­vá­ros­nak si­ke­rült az el­múlt húsz, de in­kább öt­ven­négy év­vel szem­be­néz­nie. Ta­lán csak az ad­hat né­mi ag­gó­dás­ra okot, hogy a fal­lal szem­ben, egy szö­ges­dró­tos üres tel­ken ezt a fel­ira­tot fúj­ták a fal­ra: „Baut die Mauer wieder! – Épít­sé­tek vis­­sza a fa­lat!”

A ke­let­né­me­tek jó ré­sze – ahogy a Ká­dár-kor­sza­kot vis­­sza­sí­ró ma­gya­rok – nem tud­ta fel­dol­goz­ni a vál­to­zást. Ta­lán egy-két ge­ne­rá­ci­ó­val ké­sőbb már el­tű­nik ez a faj­ta nosz­tal­gia, és tisz­ta fej­jel tu­dunk vis­­sza­em­lé­kez­ni a '60-as évek­től '89 őszé­ig tar­tó idő­szak­ra.

Se­ges­vá­ri Csa­ba