Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Palya Bea 1976-ban született Makón, gyerekkora óta táncol és énekel. Tizenhat évesen, már Budapesten, a Zurgó együttes énekese. Az ELTE néprajz szakán végzett. Énekesi pályája során mindig is a zenei találkozások, különböző műfajok egymásra vonatkozásai érdekelték. Ezért foglalkozik a magyar énekes zene mellett bolgár, cigány, török népzenével és indiai zenével is. 2003 januárjában hivatalosan is elkezdi szólista karrierjét, majd annak az évnek a végén jelenik meg első szólóalbuma is, mely az Ágról ágra címet viseli. Azóta két másik albummal is büszkélkedhet, az egyik egy gyermekek szóló, de egyben felnőttek által is élvezhető lemez, ez az Álom-álom, kitalálom. A másik album a Psyché, melyen Weöres Sándor versei szólalnak meg az énekesnő saját válogatásában.

 

 

Palya Bea megismételhetetlen estje a Bartókban. Fotó: S. Cs.

 

A kissé hivatalos bemutatás után néhány személyes élményemet is megosztanám Palya Beáról. Emlékszem például, hogy pár évvel ezelőtt a Művészetek Völgyében egy faluban laktunk, sőt mondhatni „szembeszomszédok” voltunk, és nővéremmel mindig az ablakból lestük, hogy éppen mit csinál. Egyszer a boltba mentünk, amikor láttuk, hogy az árokparton a fűben üldögél, és énekel (mint mindig). Eldöntöttük, hogy visszafelé leküzdjük a nem igazán kellemes énekhangunkkal járó minden gátlásunkat, és csak azért is elénekelünk valamit Palya Beával, mert hát az egy örök élmény. Mentünk viszszafelé nagyon határozottan és eltökélten, de sajnos Bea addigra már nem volt ott, így beletörődtünk, hogy aznap mégsem gazdagodhatunk egy ilyen különleges zenei élménnyel.

Néhány napja, november 19-én volt alkalmam egy újabb zenei élménnyel való gazdagodásra, ezúttal azonban nem kellett egy Balaton-felvidéki faluba utaznom, elég volt elsétálnom a Bartók Béla Művelődési Központba. Bevallom, kicsit meglepett, hogy alig maradt üres hely a teremben, hiszen én is csak egy véletlen folytán tudtam meg, hogy lesz ez a koncert, a város különböző pontjain is csak pár nappal előtte fedeztem fel az eseményt beharangozó plakátokat.

A koncert egyértelműen pozitív élmény, de ha ki kellene emelni részeket az egészből, mindenképpen a közönség vállalkozókedvét említeném egynek. Nagyon jó volt látni, de még inkább hallani, hogy egyes dalok milyen pluszt kaptak a közönség közreműködése folytán, és azt, hogy Bea milyen könnyedén képes irányítani hallgatóit.  Már az elején rögtön feldobta a hangulatot, mikor kijelentette, hogy nagyon örül a tapsnak és mindennemű pozitív visszajelzésnek, de ellentétes kritika esetén jöhet a paradicsom, tojás és minden egyéb is.

A második kiemelésre váró élmény a koncertet végiggügyögő, kacagó, izgő-mozgó fiúcska, ha jól emlékszem, Ábel, akiről három-négy végiggügyögött dal után kiderült, hogy az énekesnő személyes ismerőse, és Bea elmondása szerint előre tudni lehet, hogy nagyszerű énekes lesz, valamint azt is hozzátette, hogy már most nagyon jó pasi.

Mégis a legeslegnagyszerűbb az egészben az volt, hogy a két kiváló zenészt, Beát és a fúvós hangszereken játszó Szokolay Dongó Balázst egy láthatatlan harmadik is végigkísérte a koncerten. A láthatatlan azért nem teljesen jó szó erre, mivel ez a titokzatos harmadik nem más, mint maga Bartók Béla, akinek a portréja a zenészek mögött mondhatni elmosolyodott a zene hallatán. Mikor megosztottam ezt az észrevételt a mellettem ülő barátnőmmel, ő egyszerűen csak annyit felelt: „Hát igen, biztos örül az öreg”.