2020. július 10., péntek English version

Archívum  --  2007  --  5. szám - 2007. március 5.
5. szám - 2007. március 5.
Fókusz
Fókusz
2007. december 03.
Amiről évek óta rengeteget beszéltek, s amiért évek óta még többet dolgoztak, 2007. január 1-jétől valósággá vált: az SZTE Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Karából létrejött az egyetem Mérnöki Kara. Véha Antalt, a kar dékánját többek között arról kérdeztük, hogyan alakítja át a patinás intézmény képzési struktúráját a Mars téri táblacsere.
2007. december 03.
2007. december 03.
Egyetemi élet
Egyetemi élet
Közgyűjteménnyé válhat, így a tervek szerint hamarosan az érdeklődő nagyközönség is megcsodálhatja az egyetem ökológia tanszékének mintegy háromezer gerinces és több mint százezer gerinctelen állatott bemutató preparátumgyűjteményét. Az egysejtűektől a medvecsontvázig az állatvilág szinte minden szegmensét felvonultató kollekció kiállításához szükséges bemutatószekrényekre 10-15 millió forint, a preparátumok restaurálására pedig szintén hasonló összeg szükséges.
2007. december 09.
„Egyedül a régész az, akinek a karrierje romokban hever” – olvasható mottóként az SZTE Karrier Iroda honlapján, s ezt alátámasztandó idén immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg az SZTE Állásbörzét. Az eseményre március 6-án és 7-én kerül sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, mindkét nap 9 és 16 óra között. Az előkészítő programsorozat viszont már az elmúlt héten lezajlott.
2007. december 09.
A 21. század minden követelményének megfelelő új oktatási egységet adtak át szerdán az SZTE BTK Petőfi Sándor sugárúti épületében. A jövő tanterme nevet viselő kabinetet az egyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja hozta létre a Microsoft Magyarország anyagi támogatásával.
Tekintheti-e magát a Szegedi Tudományegyetem az 1581-ben alapított kolozsvári Báthory-egyetem örökösének? Erről a kérdésről rendeztek nemrég kerekasztal-beszélgetést neves szakemberek részvételével, az SZTE rektora elnökletével a SZAB székházában. A végső döntést a rektor javaslatára a bölcsészkar, illetve a történeti intézet szakmai előterjesztésének ismeretében a szenátus hozza majd meg, lapunk pedig hasábjain helyet ad a kérdéskörrel kapcsolatos hozzászólásoknak. A sort Makk Ferenc professzor (Történeti Segédtudományok Tanszék) vitaindító interjújával nyitjuk.
2007. december 09.
2007. december 09.
2007. december 09.
2007. december 09.
Mindentudás egyeteme
Mindentudás egyeteme
2007. december 09.
A biológia tudománya napjainkra fordulóponthoz ért. Már nemcsak az a cél, hogy „szétszedjük”, megvizsgáljuk az élő szervezeteket, megértsük működésüket, hanem az is, hogy az összerakással is megpróbálkozzunk. Biológiai elemekből, alkatrészekből új kombinációkat alkothatunk, s ezeket élő rendszerekben működtethetjük.
Iskolapad
Iskolapad
2007. december 09.
Gondolom, az olvasók közül elsőre kevesen tudnák pontosan körülhatárolni, milyen hangszer is a tuba. Bevallom, ezzel én is így voltam, amikor megkaptam a feladatot, miszerint a mester-tanítvány viszonyt boncolgató írások sorában következőként egy tubaegyüttest kellene bemutatnom. Zenei műveltségem hézagait pótolandó az értelmező kéziszótárhoz folyamodtam. Itt egy félrevezető definíció után („fiatal nő szerelmes megszólítása”), valóban ráleltem a helyes megoldásra: „A tuba nagyméretű, basszus hangú rézfúvós hangszer.”
Katedra
Katedra
2007. december 10.
A zene világában különösen is jellemző és még elnevezésében is erőteljesen él a mester-tanítvány(ok) kapcsolat. Sokat tanulhatnánk a muzsikusoktól, akik a zene  vonatkozásában mondanak ki általános érvényű, tanulságos dolgokat alkalmazkodásról, érzékenységről, alázatról – ez volt a benyomásom a Kecskés Györggyel, az Iskolapad rovatunkban bemutatott Kaiser Bass együttes felkészítő tanárával készített interjú kapcsán is.
Irodalom
Irodalom
2007. december 10.
2007. december 10.
2007. december 10.
2007. december 10.
2007. december 10.
Kultúra
Kultúra
2007. december 10.
A  79. Oscar-díj-átadó ünnepségnek Szegeden a Belvárosi mozi adott otthont. Két jelölt film – A királynő (rendezte: Stephen Frears) és A család kicsi kincse (rendezte: Jonathan Dayton – Valerie Faris) – megtekintése után a díjátadót kivetítőről nézhettük (az egyik kereskedelmi tévé egyenes adásában).
2007. december 10.
Az Egyetemi Könyvtár régi és ritka könyvei címmel látható kiállítás a Tanulmányi és Információs Központ átriumában. A tárlaton több mint ötszáz éves kötetek is megtekinthetők.
2007. december 10.
Prüszköl, nyüszít, hörög, csattan, sipákol – így is hangozhat a költészet? Akárhogy is, efféle, az értelem reményének artikulálatlanul (vagy éppen hogy nagyon is artikulálva?) hadat üzenő verseket is hallhatott az, aki kíváncsi volt Szkárosi Endre Mi az, hogy avantgárd című kötetének bemutatójára február 27-én a BTK konferenciatermében.
2007. december 10.
2007. december 10.
2007. december 10.
2007. december 10.
Sport
Sport
2007. december 10.
A legutóbbi mérkőzésüket sikeresen abszolválták az SZTE-Szedeák kosarasai, Békéscsabán nyertek 82–66-ra. Most azt a Vásárhelyi Kosársulit fogadták, amelyben az NB I/A csoportban kevesebb játéklehetőséghez jutó, első osztályú játékosok játszanak. Az alapszakasz záró fordulójában igazi kosárrangadóra számíthatott a szegedi közönség.
Alternatív gyógymódok – így nevezzük őket. Hogy mihez képest alternatív? A hagyományoshoz képest, persze.
2007. december 10.
2007. december 10.
2007. december 10.
Riport
Riport
2007. december 10.
Eldönteni, hogy merre kanyarodjon életem… A gördeszkát például súlypontáthelyezéssel lehet irányítani. Miért, a szív dobbanását nem? A pulzálásból nem azért lesz ritmus, hogy a centrumban tartson? És amikor eltolom a hangsúlyt, melléütök, felfalom a nádsípot, aranyat rejtek a gitárdobba, recsegni kezdek. Wertheing László Mátyás (a bal oldali képen), a Fundango márkaképviselet csapatának tervezője úgy döntött, Mátyás testvérként él tovább Szegeden az alsóvárosi ferences templom melletti kolostorban. Ez az ő szimfóniája.
Bezár